Ames, 2013. szeptember 30., hétfő (MTI) – A bor színe, valamint a pohár alakja és mérete is befolyásolja, ki mennyit iszik. A fehér borból több kerül a poharakba, mint a vörösből – derült ki egy amerikai tanulmányból.

    Az Iowai Állami Egyetem kutatói azt kérték a felmérés résztvevőitől, töltsenek magunknak egy normális adag italt. Amikor a résztvevők átlátszó üvegpohárba öntöttek fehér bort, kilenc százalékkal több italt ítéltek normálisnak, mint amikor a pohárétól erősen elütő színű vörösborból kínálták őket. 

    Széles pohárba akaratlanul is 11,9 százalékkal többet töltöttek, mint a szabványos borospohárba – ismertette a The Daily Telegraph brit napilap a Substance Use & Misuse című szaklapban megjelent tanulmányt.

www.koz-hir.hu

    Az sem mindegy, hogy asztalon áll-e a pohár vagy kézben tartja azt a fogyasztó, utóbbi esetben ugyanis 12,2 százalékkal többet töltöttek maguknak a tesztelők. 

    Doug Walker, a kutatás vezetője elmondta, nem lehet tökéletesen megbízni abban, ha valaki a magának kitöltött adagok számával mondja el, mennyit ivott. A kutatás résztvevőitől azt kérték, hogy mindig ugyanannyit öntsenek magunknak, de ők egyszerűen nem vették észre, ha több került a poharukba.
    (http://www.telegraph.co.uk/health/healthnews/10342960/White-wine-drinkers-pour-themselves-bigger-measures.html)

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?