Az ügyészség elutasította az Együtt-PM Szövetség feljelentését Keszegné Menczer Erzsébet volt országgyűlési és jelenlegi önkormányzati képviselő lakásügyével kapcsolatban. Az Együtt-PM politikusai még márciusban, hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt feljelentést tettek, miután kiderült: Bús Balázs polgármester előterjesztésére a fideszes képviselő fia élettársának utalt ki lakást az óbudai önkormányzat.

2013. évben Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete szolgálati jellegű, pályázaton kívüli önkormányzati bérlakás odaítéléséről kizárólag fideszes képviselő fia élettársának esetében határozott. A korábbi gyakorlattól eltérően nem a bérbevevő feladata volt a felújítás, ezt az Önkormányzat helyette, a saját költségén elvégezte. Az előírásoktól abban is eltért a juttatás, hogy míg korábban más gyermektelen párok csak egyszobás lakást kaphattak, addig a szóban forgó esetben egy kétszobás lakás került kiutalásra.

Önmagában mindegyik elem lehet véletlen, de összességében nagyon gyanús, hogy ezeknek a véletleneknek az érdekében jogsértő beavatkozásra került sor, és az érintettség bejelentésének – elismert – elmulasztása ennek az elleplezésére szolgált – feltételezhető, hogy a képviselők többsége a várható felháborodás miatt nem szavazta volna meg az előterjesztést, ha tisztában van azzal, hogy egy országgyűlési képviselő hozzátartozójának biztosít egy ilyen, szociális okokkal indokolt juttatást. Mi azt vártuk volna az ügyészségtől, hogy ezt érdemben kivizsgálja, de erre láthatóan nem került sor. Felmerül a kérdés: az ügyészség csak hanyagul járt el, vagy a közérdek helyett a fideszes politikusok védelmét tekinti-e feladatának?

Mint feljelentők, az elutasítás ellen panasszal nem élhetünk, további jogi lépésekre a tárgyi feljelentés kapcsán nincs lehetőségünk. Bízunk azonban a nyilvánosság erejében, ezért fel szeretnénk hívni a figyelmet a rendkívül szerencsésen alakuló óbudai lakásügyre, a mese- és jogszerű önkormányzati lakásgazdálkodásra.

Budapest, 2014. május 13.

Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke,

Mihalik Zoltán és Pataki Márton, az Együtt-PM politikusai

Tetszett a tartalom?