A mindennapok során számos alkalommal előfordul, hogy vitás kérdésekben azonnali válaszokra lenne szükség. Ebben segít az NFH új okostelefon-alkalmazása, amely a legfontosabb fogyasztóvédelmi ismeretanyagot adja a felhasználók kezébe, de lehetőséget teremt arra is, hogy vásárlásainkról és a termékhez kapcsolódó reklamációs határidőkről is nyilvántartást vezessünk.
Az NFH olyan ismeretanyagot állított össze új okostelefon-alkalmazásában, amely a mindennapok során leggyakrabban felmerülő fogyasztóvédelmi kérdésekre ad választ. Az alkalmazás segít eligazodni az áruvásárlásra, az internetes kereskedelemre, a termékkel kapcsolatos reklamációra, illetőleg az egyes szolgáltatásokra vonatkozó szabályok rendszerében, ugyanakkor lehetőséget teremt arra is, hogy az érdeklődők megtalálják azt a legrövidebb utat, amelyen keresztül kérdéseikre választ kaphatnak, illetve panaszaikat benyújthatják.
Az alkalmazás részeként lehetőség van a felhasználó által megvásárolt termékek nyilvántartására és beállítható, hogy a program figyelmeztessen a szavatossági, jótállási idő közelgő lejártára is. Az alkalmazás segítségével fényképet készíthetünk a nyugtáról, számláról, jótállási jegyről is, így gyorsan visszakereshető, hogy az adott terméket hol és mikor vásároltuk.
Az alkalmazás tartalma folyamatosan frissül, a jövőben az egyes témakörökön belül aktuális, az adott szezonhoz köthető tudnivalók is bekerülnek az applikációba. Az adatbázis jelenleg wi-fi környezetben frissül (letöltés után elsőként tehát javasolt wifi-környezetben elindítani), a hamarosan megjelenő első frissítés ugyanakkor lehetővé teszi a 3G alatti adatbázis-frissítést is.
HELYREIGAZÍTÁS:
Az NFH mai sajtóközleményében a okostelefonokra letölthető mobilapplikációról számolt be, mellyel a hatóság legfontosabb fogyasztóvédelmi ismeretanyagot adja a felhasználók kezébe, de lehetőséget teremt arra is, hogy a felhasználók a vásárlásaikról és a termékhez kapcsolódó reklamációs határidőkről is nyilvántartást vezessenek. Nem része azonban az applikációnak lejárt minőségű élelmiszerek jelzése, vagy qr kód alapján való beazonosítása, mivel ez utóbbi jellegű applikációt a felhasználók több helyről is beszerezhetnek, illetve a hatóság hatásköre a lejárt minőségmegőrzési idejű termékek ellenőrzésére nem terjed ki. Az applikáció alkalmas azonban – többek között – a vásárlások rögzítésére (blokk lefényképezése, jótállási idő rögzítése, annak lejárati idejekor emlékeztető jelzés beállítására.)
Az alkalmazás ingyenesen letölthető: Google Play Áruházban, és az App Store-ban.
https://itunes.apple.com/us/app/fogyasztovedelem/id858511255?mt=8
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.iv.nfh

















































