Budapest, 2014. szeptember 23., kedd (OS) – El a kezeket a Jurisich gimnáziumtól!
A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium a megye legrégebbi gimnáziuma. 1677 óta folyik a magas színvonalú oktató-nevelő munka. Az utóbbi időben megfigyelhető azonban, hogy az iskola vezetősége és tanárai által a nagy múltú intézmény egyre inkább a napi politika bűvkörébe kerül. Keszei Balázs frissen kinevezett igazgatóként továbbra is önkormányzati képviselői ambíciókra tör – ráadásul pártszínekben.
Hasonlóképpen tett az alma mater három egykori és mai kiváló tanára: Dr. Mátrai István, Kiss Zoltán és Kapy Ferenc – szintén pártszínekben. (A képet tovább árnyalja, hogy korábbi férje Huber László polgármestersége idején került a testületbe Kató-Földvári Melinda is.)
Tisztelt Tanár Urak!
Köszönjük fáradtságos, hosszú évtizedeken át végzett oktató – nevelő munkájukat és kiváló eredményeiket. Külön öröm, hogy egy igazi kőszegi, az iskolájáért sokat dolgozó és hosszú éveken át igazgatóhelyettesként is bizonyított tanár került vezető pozícióba.
Felszólítjuk Önöket, hogy a gimnáziumot ne használják fel politikai karrierjük ugródeszkájaként és a tanári szobát ne tévesszék össze a testületi ülések helyszínével.
Korábbi igazgatóik, tanár kollégáik, diákjaik, a szülői munkaközösség és a Baráti Kör eredeti szándékának megfelelően hagyják meg a Jurisich Gimnáziumot olyannak, amilyen mindig is volt. Függetlennek.
Kiadó: Összefogás Kőszegért Egyesület