November 1-én, délután fél 4-kor kezdődtek a HALOTTAK NAPI MEGEMLÉKEZÉSEK ez évben Szombathelyen.

  Először a város régebbi temetkezési helyén, a Szent Márton Temetőben került sor koszorúzásra, ahol Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere Dr. Újvári Ede néhai polgármester síremlékénél, majd Brutscher József, a Szombathelyi Önkéntes Tűzoltó és Mentőszolgálat megalapítójának a sírjánál helyzete el az emlékezés mécsesit, virágait.

  Majd több helyszínen folytatódtak a „tiszteletadó programok”. Szombathely képviselői koszorút helyeztek el a Jászai Mari utcai cigány holocaust emlékműnél, a Kálvária domb alatti 83. gyalogezred emlékére emelt első világháborús szoborkompozíciónál, a Jáki úti Temetőben, a „Kürtös szobra” emlékműnél, és „A második világháború szombathelyi áldozatainak emlékére” és „Az embertelenség áldozatainak” emlékére készült kegyeleti helyeknél. Megkoszorúzták Éhen Gyula és Wagner András néhai polgármesterek sírját is.

  Délután 5 órakor került sor a hagyományos, Halottak napi ünnepségre, a Jáki úti temetőben ahol a Polgármesteri Hivatal Versmondó Stúdiója és a Vas Megyei Temetkezési Kft., közös, irodalmi – zenés műsorral adózott az elhunytak emlékének.

Az emlékműsort ökumenikus tiszteletadás követte, a történelmi egyházak képviselőinek közreműködésével. A rendezvényen a város vezetői, a meghívott vendégek, az település ismert, aktív személyiségei is részt vettek, az érdeklődőkkel és az éppen mécseseket, virágokat vivő hozzátartozókkal együtt.

*

Az esemény – a nívós színvonalán kívül – örök igazságokat méltatva, a XXI. század emberéhez szólva, nem csak ünnepi hangulatot teremtett, hanem egy modern megközelítésű lét-és életszemléletet is adott. Hallhatunk olyan Bibliai idézeteket, (Péter apostol, Pál apostol „tanításai” például) amely a halál fogalmát, értelmezését egyértelműen leírja, tudtunkra adja – és tudtunkra adta minden időkben. Az első keresztények szokásos sírfelirata is érdekes: Non moriuntur, ved oriuntur! (Nem haltak meg, hanem most kezdik az életet.) Aztán íróink költőink is foglalkoztak a témával. Sokan írtak sírfeliratot. Arany János egyik ilyen, legismertebb sorai, a szalontai temetőben olvashatók: Álom, álom, hosszú álom, Ébredését várom, várom. Mosset a sajátját írta meg: Voltam – Leszek! Ezekből a felsorolásokból kiderült, hogy ezek a dolgok is az emberek ismeretére ( azaz emberismeretre) utalnak. Hiszen az ilyen mondatok mutatják meg igazán meg igazán, hogy kis is „pihen” ott a sírban! Egy dúsgazdag budapesti úr – századokkal korábban – az vésette sírkövére: VOLT. ( Ő volt, de jövőképe nem! – Lehet, hogy az életének értelme sem…) Ezért nem mindegy, hogyan fogjuk fel szeretteink halálát, hogyan folytatjuk azt, amit az előzőek elkezdtek, tehát mi –itt és most – hogyan élünk! Ez pedig nem csekély „üzenet” korunk „értelmes lényének”, emberének!

*

A késő, sötét estébe nyúló, mély érzelmi töltésű, elgondolkodtató szavakat hordozó program közös imával zárult.

Az érzelmekhez és a gondolatokhoz a FÉNYT a „milliónyi” égő mécses és az emlékezők hite, nyugalma, lelki békéje adta.

                                      Nagy Ildikó