A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) szerint súlyos következményekkel járna a vasárnapi nyitva tartás korlátozását előíró törvénymódosító javaslat megszavazása, mert elbocsátásokat és bércsökkenést eredményezne – közölte a szervezet az MTI-vel hétfőn.
A vasárnapi zárva tartás bevezetésével azonnali elbocsátások várhatóak, mert a munkaidőalap 12-14 százalékkal csökken, aminek következtében legalább 35 ezer munkavállaló feleslegessé válik – tudatta a szervezet.
A szövetség szerint 7,4 százalékos munkanélküliség mellett nem szabad olyan szabályokat hozni, amelyek a kereskedelemben dolgozó mintegy 530 ezer alkalmazottból és a kapcsolódó iparágakban – logisztika, üzemeltetés – dolgozók körében minimum 15-20 ezer ember elbocsájtásával járna, és további 15-20 ezret hátrányosan érintene. A közlemény idézi Gyalay-Korpos Gyulát, az MBSZ elnökét, aki elmondta: a kieső vasárnappal az elbocsátás és bércsökkenés vegyesen fordul majd elő.
Megjegyzik, hogy a vasárnapi nyitva tartás megszűnésével további forgalomcsökkenés várható, és érzékelhetően csökkenni fognak a járulék- és adóbevételek.
A vendéglátó egységek esetében a vasárnapi bevétel pótolhatatlanul kiesne – írták.
Az MBSZ diszkriminatívnak, működésképtelennek nevezte azt a félmegoldást, hogy a 400 négyzetméternél kisebb alapterületű üzleteket nem érintené a korlátozás.

Mint írták, a vasárnapi zárva tartás ellentétes a kormány által meghirdetett munkahely-teremtési programmal is, ráadásul a piacok és egyéb vásárok nyitva tartását nem szabályozza a jelenlegi indítvány, ezzel pedig a feketegazdaság erősödne meg.
Az MBSZ adatai szerint jelenleg 59 600-an dolgoznak 7 540 olyan üzletben, amely bevásárlóközpontokban található. Ezen felül 53 ezren állnak alkalmazásban 2 650 hipermarketben lévő üzletben.
A KDNP pénteken közölte: megfelelő megoldásnak tartaná, ha a hét utolsó napján – néhány kivétellel – csak a családi vállalkozások üzletei lehetnének nyitva.
A KDNP közleménye szerint a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete támogatta kezdeményezésüket, amely “a többség elvárásainak megfelel a munkavállalói és a fogyasztói oldal részéről is”.
A Magyar Nemzet információi szerint jövő március elsejétől a hét utolsó munkaszüneti napján nem tarthatnának nyitva a bevásárlóközpontok és a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek. A korlátozás alól mentesülnének a dohányboltok, a gyógyszertárak és a benzinkutak, valamint az újság- és virágárusok, míg a pékáruboltok külön szabályok alapján nyitva lehetnének vasárnap is. Ezek a szaküzletek vasárnaponként délig fogadhatnák a vásárlókat.
Vasárnapi zárva tartás – Az OKSZ szerint 15-20 ezer dolgozó elbocsátásával járhat az intézkedés
Az üzletek vasárnapi zárva tartása mellett vannak nyomós érvek, de azt is figyelembe kell venni, hogy ez mintegy 15-20 ezer dolgozó elbocsátásával járhat – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI megkeresésére hétfőn.
Vámos György hangsúlyozta: az OKSZ elismeri, hogy nyomós érvek szólnak az üzletek vasárnapi zárva tartása mellett, fontos a családtagok vasárnapi együttléte, az alkalmazottak védelme, a kisvállalkozások támogatása, vannak ugyanakkor más fontos szempontok is, amelyeket mérlegelni kell.
A vasárnapi zárva tartás esetén a kereskedelmi szövetség előzetes becslése szerint 15-20 ezres elbocsátással lehet számolni – mondta Vámos György, hozzátéve, hogy pontosabb számokat a javaslat beterjesztése, illetve elfogadása után lehet mondani, de ha kevesebbet van nyitva egy üzlet, akkor kevesebb alkalmazottra van szükség, még ha a forgalom áttevődik is más napokra.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a forgalom nem “vándorolna” át egy az egyben más napokra, az átrendeződés során lennének veszteségek. Emellett az alkalmazottak elesnének az 50 százalékos vasárnapi pótléktól, ami jelenleg többletkereseti lehetőség.
A nyitva tartó kisvállakozások ugyan többletbevételhez juthatnának, de az OKSZ főtitkára szerint ez nem lenne jelentős, mert akik a nagybevásárlásokhoz szoktak, azok megpróbálnák azt továbbra is megoldani.
Vámos György kiemelte, hogy a vásárlók véleményét szintén figyelembe kell venni. Korábbi reprezantatív közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek mintegy fele támogatta a vasárnapi nyitva tartást, ami 4-5 millió vásárlót jelent – hangsúlyozta.
(MTI)






















































