Erről tartott sajtótájékoztatót december 22-én Szombathelyen, Dr. Nemény András, az MSZP Vas megyei elnöke—aki egyben önkormányzati képviselő is.
Elmondta, hogy az azért hívták össze ilyen szokatlan időpontban a sajtó képviselőit, mert ellenzik a 86-os főút Szombathely-Vát közötti szakaszát fizetőssé tételét és kiállnak amellett, hogy az elkerülőszakaszok továbbra is ingyenesek maradjanak. Mivel véleményük szerint a „fizettetés” már eleve szerepelt a tervben, parlamenti vitanapot kezdeményeztek december 23-ra, azaz másnapra. Persze illúziók nélkül… Hiszen a Fideszes képviselők többsége már bejelentette: nem vesz részt az ülésen. Ezt a helyzetet elemezve, Dr. Nemény András felidézte a korábbi eseményeket.
Emlékeztette a résztvevőket a kormány egyik korábbi bejelentésére, miszerint –Uniós kötelezettséggel – fizetőssé teszik az M0-ás új szakaszát is. (Ám a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium cáfolta ezt a kötelezettséget.) Hogy miért? Mert az unió nem elrendeli, hanem megtiltja az útdíjakat azokon az utakon, amelyek uniós támogatással lettek építve.
Nemény szerint egyértelmű, hogy ez a lépés nem más, mint egy új adónem bevezetése. Hiszen pénzbeszedésről van szó! Ráadásul nagyon sok helyről… Így a jövő évben óriási szociális feszültségekkel kell számolni Magyarországon a jelek szerint.
Mindezek – ha csak a fizetőssé tett autóutakat nézzük – minden megyét érintenek Vas megyeieket például azért, mert az M0-ást ők is használják, és ha a városokat elkerülő szakaszok mind fizetősek lesznek, akkor a szombathelyi elkerülő és a most épülő, 2×2 sávos, 86-os út is bekerül a „díjas rendszerbe”. További részleteket még nem tudnak, ezért is kezdeményezték az országgyűlés rendkívüli ülését! Bíznak vitalehetőségben, a megoldáskeresésben és a humánus, emberi megoldásokban.
/N.I./