Egy, a PM-hez eljuttatott PSZÁF-levél bizonyítja, hogy ha az MNB ellenőrizte volna a PSZÁF által a Quaestor számára előírt intézkedések teljesülését, már másfél éve fény derülhetett volna a csalásokra. Mivel az MNB felelőssége egyértelműen megállapítható, a PM törvényjavaslatot nyújt be arról, hogy kártalanítás az MNB nyereségének terhére történjen.

A PSZÁF 2013. augusztus 29-én kelt levele szerint a Quaestornál lefolytatott vizsgálat révén az MNB már másfél éve tudott a brókercég problémáiról. A PSZÁF akkor egy sor olyan intézkedést írt elő, amelyet a felügyeletnek ellenőriznie és érvényesítenie kellett volna. December 2-ára előírtak egy rendkívüli adatszolgáltatást is a megtett intézkedésekről, ám addigra PSZÁF-ot beolvasztották az MNB-be. Egyelőre nem tudni, hogy a Matolcsy György által akkor felállított MNB-s felügyelet mennyire vette figyelembe a korábbi PSZÁF-os vizsgálatok eredményét. Az azonban bizonyos, hogy néhány hónapja az MNB engedélyt adott a Quaestor Hrurirának újabb 70 milliárd forint értékű, fedezet nélküli kötvénykibocsátásra anélkül, hogy figyelembe vette volna a brókercégénél található hiányosságokat.

A PM szerint az MNB illetékeseinek a súlyos mulasztás miatt azonnal távozniuk kell posztjukról. A PM a kártalanítással kapcsolatban törvényjavaslatot nyújt be, amely az MNB terhére történő kártalanításra kötelezné a jegybankot.

 

Szabó Tímea, országgyűlési képviselő,

a PM társelnöke

Tetszett a tartalom?