FEKETE ANNAMÁRIA (egyetemi hallgató)
Házimunka…pfuj – mondanák sokan. Valamikor ez megbecsült és szükséges munka volt. A család kényelmét és alapvetően a funkcionálását szolgálta. Amióta a nők emancipálódtak, a házimunka értéke is változott. Aki otthon marad, mert nem sikerült munkát találnia, vagy mert megengedheti magának hogy otthon maradhasson és a családjának szentelje minden idejét az “csak egy háziasszony”. Kevésbé értékes, mert hivatalosan nem keres pénzt. Pedig sokszor sokkal többet robotol mint az, aki munkahelyen is dolgozik. Biztató, hogy ez azért nem éppen mindenhol van így. Számomra nagyon kedves megoldás a skandináv modell, ahol sok család számára már természetes,hogy a saját gyerekek mellé örökbe is fogadnak és 3 gyermek esetén az anya eldöntheti hogy munkát keres, visszamegy dolgozni vagy főállású anya/háziasszony lesz.(ez utóbbiért is fizetés jár, munkaévek stb). Ami nem azt jelenti, hogy a család többi tagja nem veszi ki a munkából a részét. Elvégre a “csak háziasszony és anya” szerep sok fontos dolognak és értéknek az alappillére. Talán nem ártana nekünk sem kipróbálni ezt a modellt.
RÁCZ ZSUZSA (író és a Terézanyu pályázat megalapítója)
Az idei Terézanyu pályázaton azt a kérdést tettük fel: Te miért dolgozol ? Rekordszámú, 521 pályázat érkezett egy hónap alatt, és az írások megerősítettek abban, muszáj beszélnünk arról, milyen emberfeletti munkát végeznek a nők. A díjátadót , nem véletlenül, a láthatatlan munka világnapján tartottuk, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy egy mai magyar családban a nők 35-ször több házimunkát végeznek, mint férfitársaik. Egy átlagos háztartást vezető nő, aki családot lát el, gyerekeket nevel, etet, itat, játszik, mos, főz, vasal, takarít, időseket gondoz, tanul és még „valódi” munkahelye is van, két-három ember munkáját is elvégzi. Az írásokban hangsúlyosan megjelenő láthatatlan munkát a mai napig nem kezeli az értékén senki, annak ellenére, hogy a GDP egyharmadát teszi ki. Ahogy egyik pályázók szellemesen fején találta a szöget: „Ezek mind-mind olyan tevékenységek, amik csak akkor látszódnának, ha egyáltalán nem végezném el őket” . Elvárja a nőktől a család és a társadalom is, hogy fizető állásuk is legyen, ám közben az otthoni terheken nem osztoznak velük. A legnagyobb baj talán az, hogy ezek nemcsak külső elvárások. A nők sokszor önmagukat hibáztatják, ha netán nem tudnak mindent egyedül megoldani. Rendkívül fontos, hogy mi nők ne szapuljuk magunkat, egymást , a díjátadót áthatotta a „sisterhood”, a női testvériesség érzése, és a visszajelzések azt mutatják, alaposan felkavartuk az állóvizet nőfronton.
