KÖRKÉRDÉS – Az Anyák napi virágvásárlásról

0

Nagy  JUDITNAGY JUDIT (pénztáros)

Az idei Anyák napi virág beszerzése komoly problémát okozott.

Nekem és a családomnak ez a világ legszebb ünnepe!

Ezt lehet, hogy sokan nem így érzik, de azok nem mi vagyunk.

Minden évben egy nagyon jó program volt, hogy vasárnap a gyerekekkel közösen választottuk ki a szép virágot, amivel mentünk ebédelni és ünnepelni az Anyák napját. Ez  hosszú évek óta így van, illetve csak így volt!

Minden üzlet zárva, ma már nem számít az ünnep, lényeg, hogy zárva legyenek a boltok! A gyönyörű csokor amit előző nap csináltattunk, már nem volt olyan szép, mint amit „frissen” készítve vittünk volna! Nagyon sajnálom, hogy nem úgy ünnepelhettem, ahogyan szoktam,  szerettem, akartam!


Veronika  Pertásovichné Varga

PETRÁSOVICHNÉ VARGA VERONIKA (cukrász)

Én  tegnap délután megvettem a virágokat anyukámnak és  a mamámnak. Át is adtam tegnap, mert ma már sehogy nem tudtuk volna megoldani hogy  vegyünk ugyebár… Mára meg már nem lettél volna szépek a virágok!  De azért ma is vittem kertből szedett virágot, főleg olyanokat, amelyek a kedvenceik. Ez meg olyan  személyessé tette az ünnepet! Szeretném is meghonosítani ezt a szokást, mert így még inkább érzi anyukám, hogy őt ünnepeli a család  ezen a napon!


KOVÁCS ZOLTÁNNÉ ( nyugdíjas anyakönyvvezető)

Tegnap voltam a piacon és ott azt tapasztaltam, hogy minden virágárusnál nagyon sok vásárló állt sorba, az árak a csillagos égben voltak, mint általában minden ilyen ünnep alkalmából. Nálunk a családban cserepes virág volt az ajándék az édesanyáknak, de azok nagyon szépek voltak. A temetőbe vásárolt csokor is friss virágból készült, nem volt negatív tapasztalatom ezzel kapcsolatban.

Egyébként a hétvégi üzletek bezárásával kapcsolatban, mint mindenkinek azért volt jó hogy nyitva voltak a boltok, mert biztonság érzetet adott, ha valamire mégis szükség volt…   Én évek óta úgy rendeztem már be az életem, hogy pénteken elvégzem a nagy bevásárlást, ha akadályozva vagyok akkor szombaton és így a hétvégémet nem szoktam bevásárlásra pazarolni. De a kivétel erősíti a szabályt, mert én is igénybe vettem már a hétvégén is- de most is vannak nyitva boltok például a Paragvári úti éjjel-nappali – stb. Tehát tudom, hol van nyitva üzlet és ha vészhelyzet van,,,,akkor oda tudok menni!

Vasárnap esténként szoktam feltenni a kérdést ha autóval jöttünk el a bevásárlóközpontok parkolói előtt,ami természetesen telt házzal üzemelt, “hogy nincs az embereknek jobb programja, mint a bevásárló- központokban nézelődni, időt tölteni”???

Nyugdíjas vagyok, imádom a 4 hónapos unokámat, szeretem a természetet, kertészkedem, szeretek olvasni, kirándulni és szolgálni a szeretett családomat – s az a véleményem, hogy az életvitelünk szervezés kérdése! Ezért nem kell mindenben a rosszat látni/ nézni.

Tetszett a tartalom?