“SEGÉLYKIÁLTÁS” – Fogjunk össze Ancikáért!

9
hirdetés

 „Elnézést, hogy Önöket is megkeresem, de nagy bajban vagyunk, ezért a nyilvánosság segítségét kérjük!

Kisbabát vártunk, de az 4. hónapban a feleségem embóliát kapott, kómában van. Több hónapos kórházi kezelés (és a baba elvesztése után), most már otthon ápolom, egyedül! Anyagilag csődbe mentünk! Rokonság nincs. Kilátástalan a helyzetünk.

Köszönettel: Kálai István, Szombathely”

Ezt a levelet kaptuk pár nappal ezelőtt mi is, és még más média/hírportál – szerte az országban. Természetesen utánajártunk: felkerestük a családot.

Hirdetés

Kálaiék a város egyik lakótelepén élnek, garzonlakásban, albérletben. Az asszonyka „kórházias” ágyban fekszik, nyitott szemmel, mozdulatlanul.

– Annamária éber kómában van – mondja István magyarázatképpen. Tavaly, július elején került kórházba, terhességi trombózissal. Három nap múlva, amikor már úgy éreztük, jobban van, tüdőembóliát kapott. Négyszer élesztették újra! Az egyik újraélesztés folyamán, az agyban oxigénhiányos állapot lépett fel! Elveszítettük a kisbabát is!

– Akkor került át az intenzív osztályra…

– Nem, csak egy hónap múlva. Ezért is félek attól, hogy nem fog teljesen megváltozni ez az állapot. A belgyógyászok ugyanis, bár nagyon rendesek voltak, nincsenek felkészülve a kómás beteg ellátására! A felszereltségek is belgyógyászati betegségekhez vannak igazítva!Így aztán egy idő után az állapota romlott… Akkor került az intenzív osztályra. Ott már speciálisabb ellátást kapott: Egy hónapig kezelték, de hát csodák nincsenek… Jöhetett haza!

– Megváltoztatta az életüket gondolom ez a speciális otthonápolás.

– De még mennyire! Rengeteg dolgot kellett megvásárolni! Többnyire olyat, amit a tb csak akkor támogat, ha a beteg már otthon tartózkodik. Ágyat, anyagokat, eszközöket, gyógyszereket…még felsorolni is alig lehet, nem kifizetni! Az ellátásról, a felügyeletről meg nem is szólva! Tartalékainkból kifogytunk, mára már az alkalmi adományokból is! A  munkahelyemen fel kellett mondani, hogy a felségemet ápolni tudjam! Szülői támogatás nincs. Ancikának csak anyja van, de sosem törődött a lányával! Októberben érdeklődött utoljára… Nekem pedig egy öcsém. Az Alföldön él, annyit tudok róla!

Az unokahúgom – aki a keresztlányunk is – Szombathelyen lakik. Gyakran meglátogat bennünket, ő szerzett munkát is mindkettőnknek amikor  Kiskunfélegyházáról ideköltöztünk. De 1 éves kisgyermeke van, így nem tud többműszakos ápolást, felügyeletet vállalni! A szakképzett ápoló meg „drága”. 2000 forintos órabért még akkor sem tudnék fizetni, ha visszamennék dolgozni. Utánajártam. Ennyi a tarifa, az átlag!

A múlt, és a remélt jövő…

– Nagyon összetett feladat egy ilyen ápolás! Hogyan bírja egyedül?

– Úgy, hogy nagyon szeretem a feleségem! A világ legboldogabb embere voltam, amikor a babát vártuk! És most is ez a szeretet életet: én vagyok  az ápoló, a gyógytornász, a szakács, a felügyelő, a társ, a remény, a MINDEN – éjjelről éjjelre, napról napra…

– Miből éltek  az elmúlt hónapokban? Hogy oldották meg az albérletet, a segédeszközöket, a gyógyszereket, a rezsit…?

– Nehezen. De akkor még nem volt ennyire reménytelen a helyzet! Belevágtunk ugyanis egy „ babaprojektbe”. 1,2 millió forint kölcsönt vettünk fel, hogy megfelelő körülmények között tudjuk fogadni, nevelni a kisbabát. Ezt volt a tartalékunk. A feleségem nyugdíjára 3 hónapot vártunk. Addig az ápolási díjból (47 000 Ft.) és a tartalékainkból éltünk. Most ”már” 127 500 forint a bevételünk! De mire elég az? Fele a rezsire megy, a többiből albérletet fizetünk, diétás ételeket, gyógyszereket, kötszereket veszünk… A banki halasztást felajánlottak ugyan, ám akkor jelentősen megemelkedett részlettel  kellett volna tovább fizetni. Ezt  pedig – az adott krízishelyzetben –   felelőtlenség és képtelenség volt bevállalni!

– Önkormányzati segítség, családsegítői támogatás, karitatív adomány nem érkezett?

– Részben. A helyi önkormányzattól tavaly 40 000 forintot kaptunk  (ez az egy évben egyszer adható, esti segély volt). A családsegítősök elmondták hova menjek, hol próbálkozzak, mit tehetek, mit nem. Aztán az Ökomenikus Szeretetszolgálattól kaptunk pénz és adományokat Karácsonykor és a volt munkatársaim, otthoni barátaim is gyűjtöttek részünkre egyszer-egyszer. Rendszeres segély nem kapunk, mert a havi „bevételünk”  több, mint 28 500 forint személyenként

– Otthon végezhető munkára nem gondolt?

– Dehogyisnem! Ám reális munkalehetőséggel még nem találkoztam! Azért nem adtam fel a harcot: keresgélek – reménykedve!

– A facebook oldalon nem kért adományt, segítséget?

– Nem. Mert ott olyanok is kérnek, akiknek „éppen csak” pénz kell! Viszont nyitottam egy saját oldat: ott a mindennapi ténykedésemet, Ancika állapotát naplózom rendszeresen. Ha valaki valóban segíteni akar, vagy csak kíváncsi ránk, az a ANCIKAHAZAJÖTT oldalon megtalál! Emailben is elérhetők vagyunk: muvesz08@gmail.com

http://ancikahazajott.webnode.hu/

– Elhangzott, hogy “AKI SEGÍTENI AKAR…” Konkrétan milyen segítséget kérnek?

– Diabetikus és glutén – illetve tejtermékmentes élelmiszerektől kezdve, háztartási szer,  csekély pénz –hiszen tartalékainkból is teljesen kifogytunk –  (magánszemélyektől csak egyszeri, és maximum 1000 forintos adományt fogadunk el), szóval ki, mivel tud valamicskét segíteni! Nem az érték számít, hanem a cselekedet: hiszen ilyenkor minden apró dolog jól jön!

Mint ahogyan egy egy apró mozdulat, egy  röpke pillantás, vagy egy sóhaj…Minden, ami reményt ad arra, hogy egyszer… később…majd… újra sétálhatunk, beszélgethetünk mosolyogva, s mehetünk …kéz a kézben… az ÉLETBEN tovább!        (N.I.)