VISSZATEKINTÉS – Ünnepek előtt – ünnepek után

0
hirdetés

Adományozás Balsán (2017. december 19-21.)

Évekkel ezelőtt a soproni Szent György plébánián ismertem meg Sereghy János esperes urat, aki Henczel Szabolcs atya barátjaként több alkalommal látogatott Sopronba és volt szemtanúja a már 12 éve folyó adományozásainknak. Egy alkalommal elmesélte, hogy Balsán, ahol családjával élnek mekkora a szükség, hisz nincs munkalehetősége az embereknek. Akkor határoztam el, hogy ha törik, ha szakad, meg kell próbálnom, hogy a távoli kis településre is eljuthassanak adományink.

Kedden reggel immáron harmadik alkalommal hárman indultunk Sopronból és nekivágtunk a hét órás útnak. Lajos egy kölcsön transzporterrel, mi pedig Rolanddal, a párommal egy másik autóval mentünk. Mindkét autó méreténél fogva hál’ Istennek csurig volt rakva adománnyal: tartós élelmiszerek, gyermekjátékok, ruhák, cipők, kabátok, stb.. Soprontól végig szép napsütéses, de dermesztő hideg volt a kísérőnk, de minket a szívünk vezetett, így hatalmas lelkesedéssel róttuk a kilométereket. 450 km jó hangulatban tellett, utunkat néha megszakítottuk egy-egy kv-ra, vagy enni, míg délután immáron harmadik alkalommal megérkeztünk a Tokajtól 40 km-re fekvő kis faluba, Balsára, az alig 800 főt számláló kis faluba.

Hirdetés

A falu közepén lévő közösségi házban már vártak bennünket szorgos-segítő kezekkel. A leparkolás után azonnal megkezdődött a kipakolás, szortírozás. Közben meghatottan üdvözöltük egymást: Somogyi Szilviával, a település fiatal és lelkes szívű polgármesterével, Sereghy atyával (a falu görög katolikus vallási vezetőjével) és kedves feleségével, Enikő asszonnyal. Közben figyeltem az ismerős arcokat, azokat, akik 2-3 évvel ezelőtt is oly lelkesen segítették munkánkat.

Az asztalokra kerültek az aprósütemények, üdítő, tea és sok főre számítva megterítettünk. A gyerekeknek rengeteg szaloncukrot és süteményeket  vittünk, melyből szabadon lakmározhattak, így a karácsony hangulatát előkészítve vártuk a családokat. A ruhákat két külön helyiségbe tettük, melyeket másnap a falu asszonyai szortíroztak szét a családok között, kinek-kinek szükség és méret szerint. Gyermekruhák, bébi holmik, etetőszék, gyermek komp, kis járgányok az apróságoknak, felnőtt kabátok, táskák, minden volt, amire szükség lehet. Közel 50 csomagot raktunk össze tartós élelmiszerekből, amibe szétosztásra került szappan, fogkrém,  paradicsompüré, száraztészta, rizs, cukor, olaj, tej, konzervek, liszt, csokoládé, levesporok, májkrémek, puding, tea, stb.. Nagy részét aznap este osztottuk ki a meghívott rászoruló családok között, a maradékot pedig másnap délelőtt terveztük személyesen elvinni a kisnyugdíjas időseknek. 2 óra gyors és szervezett munka után elkészültünk és ajtót nyitottunk a kultúrház előtt már várakozó családoknak. Felnőttek, gyerekek jöttek örömmel és foglaltak helyet az adományok körül. Sereghy atya  intézett néhány szót a megjelentekhez, köszöntött és bemutatott bennünket azok számára, akikkel 2 és 3 évvel ezelőtt nem találkoztunk, majd átadta a szót nekem. Idén is nagy szeretettel üdvözöltem a kedves balsai családokat, megköszönve hogy ilyen örömmel fogadtak bennünket. Elmondtam, hogy újbóli látogatásunk szinte egy hazatérés lelki élményével határos, hiszen oly szeretetet, megbecsülést, hálát, vendégszeretet, amit itt mindig kapunk, az ember leginkább otthon, szerettei körében tapasztal.

Meséltem arról az odaadó önzetlen szeretetről, amellyel soproni barátaim adták össze a közel 1,5 millió forint értékű adományt, útiköltséget. Úgy éreztem abban  pillanatban, hogy eltűnik a távolság a két település között, 450 km szertefoszlik és egy szeretet-híd nyílik meg a kettő között, mely összeolvasztja embert az emberrel. És ekkor már azon kaptam magam, hogy a szeretetről beszélek és a magam szeme is megtelik könnyel.  Ahogy az emberek egymásra figyelnek szükségben és örömben. Ahogy a fájdalomban, nélkülözésben egymásba kapaszkodnak, hogy szegénységben legnagyobb gazdagságunk a szeretet. Azt vettem észre, hogy több ember szeme is úszik a könnyben, hogy átmegy a szívekig a szívemben túlcsorduló szeretet élménye. Bíztam benne, hogy ezek az érzések erőt adnak majd a további napokra, hónapokra, amikor már nem leszünk velük. Hogy a hit és a kitartás kéz a kézben jár. Hogy az egymásra való odafigyelés, együttérzés kulcsok az életükhöz. Óriási élmény volt látni, ahogy a tekintetek az arcomon csüngtek, ahogy az emberek lelki fülei összpontosítva hallgatták a szavaimat. Ebben a pillanatban éreztem a szeretet óriási és maghatározó erejét, amint körülfonja a kultúrházat,  beleköltözik minden ember és gyermek szívébe, átjárhatóvá téve az emberi kapcsolatok minden kötelékét. Itt és most valami nagyon fontos dolog történt: megszületett az egység-élmény. Nehéz volt szavakkal lezárni és levezetni ezt a pillanatot, úgy hogy a szívünkben még sokáig tarthassuk az élményt, de egy éhes kisgyermek felsírt édesanyja ölén és tudtam: most már enni-inni kell és együtt örülni a gyerekekkel a sok-sok játéknak, ajándéknak.

Az estét Sereghy tisztelendő családjánál töltöttük és hálásan falatoztunk Enikő asszony finom rakott káposztáját és ittuk a Tokaj-vidéki finom bort. Atya történeteit és anekdotáit hallgatva gyorsan szállt az idő és hamarosan nyugovóra tértünk.

Másnap reggel pedig nekivágtunk a falunak, hogy felkeressük az idős rászorulókat, akik tevékenyen serénykedtek otthonaikban, vagy a ház körül. Nagy meglepetés volt mindenhol, amikor bekopogtattunk. Voltak nénik, akik meghatottságtól átitatott, hálás könnyek között köszönték a Jó Istennek, hogy érkeztünk és csomagot vittünk, volt, aki nem is hitte el, hogy van ilyen: valakik „csak úgy” eljönnek 450 km távolságra és adnak. Szeretetet, élelmiszert, gyümölcsöt, melegséget. Kérdezték: miért? mit kérünk cserébe? vagy valami vallási szektától vagyunk? Alig hitték, hogy létezik még az önzetlen adakozó szeretet. Jó volt belépni a hétköznapjaikba, látni a házak portáját, a teraszra szökkenő cicákat, a hidasokat, az ajtó előtt a lavórt, a kiteregetett ruhákat, a mindennapi élet eszközeit. Jó volt ismét pár napra belecsöppenni a Tisza menti kis település életébe, a szerénységben és a puritánságban élő, mégis szívükben gazdag emberek életébe. Jó volt érezni az adás örömét, és a hála, szeretet, megbecsülés érzését.

Szívünk-lelkünk megtelt mindezen boldogsággal és ezekkel az érzésekkel indultunk másnap újra a hosszú úton, immáron hazafelé.

Az Alapvető Emberi értékekért Közhasznú Alapítvány nevében köszönet minden adományozónak, minden embernek, aki lelkileg, vagy gyakorlatilag hozzátett ahhoz, hogy ez az önzetlen szolgálati út létre jöhessen! Áldás rájuk!

Márkus Barbara

Az Alapvető Emberi Értékért Közhasznú Alapítvány

Soproni Önzetlen Szolgálatának vezetője