Bírságoltak az adóellenőrök a főváros szórakoztató negyedében

0

Minden negyedik, a főváros nagy forgalmú szórakoztató negyedében működő vállalkozásnál találtak szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei – közölte az adóhatóság júniusi egyhetes ellenőrzés-sorozatát követően csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint összesen mintegy 120 millió forint mulasztási bírságot szabnak ki az első hét után, az ellenőrzések a következő hetekben is folytatódnak.

Az első héten több száz revizor és pénzügyőr több mint 3 ezer ellenőrzést végzett, főként az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak ítélt vállalkozásoknál. Ellenőriztek vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokon, vásárcsarnokokban működő vállalkozásokat és személyszállítókat is.

A VI. és VII. kerületben ellenőrzött vendéglátóhelyek háromnegyedében súlyos jövedéki szabálytalanságokat tapasztaltak a pénzügyőrök. Sok esetben találtak zárjegy nélküli, „pancsolt”, vagy az előírtnál lényegesen kisebb alkoholfokú szeszes italt. Lefoglaltak mintegy 120 liter alkoholos italt.

Az adóellenőrök mellett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei is ellenőriztek a területen.

A Nébih minden második ellenőrzése élelmiszer-biztonsági szabálytalanságot tárt fel. Több esetben a helyszínen megsemmisítettek lejárt szavatosságú söröket, valamint élelmiszer-jelölési, illetve nyomonkövetési jogsértések miatt zároltak mintegy 100 liter borászati terméket és alkoholos italt. Súlyos élelmiszer-higiéniai jogsértések miatt azonnali hatállyal megtiltották a vendéglátóipari termékek előállítását és forgalomba hozatalát három egységben, és mintegy 130 kilogramm húst és tenger gyümölcseit vontak ki a forgalomból.

A NAV közleménye szerint az ellenőrzések hírére a nyugtaszám és a bevétel is jócskán meghaladta az egyébként megszokottat.

Több kereskedő árbevétele több mint háromszorosára növekedett az akció hetében, de egy bár például heti átlagos 1 milliós bevétele ellenére ezen a héten 14 millió forint forgalmat rögzített. Mintegy 50 kocsmánál legalább másfélszeres mértékű bevétel-növekedés volt kimutatható, de az ellenőrzés-sorozat lezárása után az összes cég forgalma visszaesett a korábbi, vagy annál alacsonyabb szintre. Az ilyen vállalkozások számíthatnak a NAV visszatérő ellenőrzéseire – írták.

Tetszett a tartalom?