Nagy sikerrel zárult a MÁV negyedik nyílt napja

0
hirdetés

A rendezvény elsősorban fiataloknak szólt, akik szeretnék jobban megismerni a vasúttársaság tevékenységét, működését, akár lehetséges jövőbeli munkahelyükként gondolnak a vasútra.

A rendezvényen részletesen is bemutatkoztak a MÁV-csoport különböző szakterületei. A diákok további információkat kaptak a választható szakmák ösztöndíjrendszeréről, illetve pályakezdő diplomásoknak szóló programokról is. A látogatók nem csak a szakma képviselőivel ismerkedhettek meg, hanem sokféle interaktív programban, játékban is részt vehettek, többek között kipróbálhatták a mozdony- és forgalmi szimulátort és a terepasztalt is.

Mintegy 18 szakmasziget várta az érdeklődő diákokat, mindenhol más-más feladat és játék, aminek segítségével közelebbről is megismerhettek a vasutas szakma egy-egy területével. Aki minden standon teljesítette a kitűzött feladatot, megszerezve a menetlevélre gyűjthető összes pecsétet, ajándékot is kapott.

Nyílt nap

Hirdetés

A MÁV-csoport kiemelt hangsúlyt fektet a szakember-utánpótlás biztosítására, s ennek érdekében minél több lehetőséget felhasznál arra, hogy kapcsolatot teremthessen a pályaválasztás előtt álló diákokkal, lehetséges jövőbeli munkavállalóival. Idén is minden nagy országos és egyetemi állásbörzén találkozhattak már a MÁV standjával az érdeklődök, valamint márciusban együttműködési megállapodást kötött a cégcsoport az ELTE-vel, ezzel hétre nőtt azon egyetemek száma, akikkel hosszú távra szóló, közös szakmai és oktatási programokat alakíthatnak ki a jövőben. A következő nyílt napot pedig őszre tervezik.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Forrás: MÁV