Komjáthi: az lesz a siker, ha erőt tudunk mutatni a kormánnyal szemben – MSZP

0
hirdetés

A munkavállalók szempontjából az jelentené a sikert a választásokon, ha október 13. után minél több olyan szabad város és szabad település lenne, ahol az ellenzék, és így az MSZP polgármesterei, illetve képviselői vállalják, hogy a polgármester mellett egy tanácsadó testületet hoznak létre szakszervezeti vezetőkből – mondta Komjáthi Imre csütörtöki sajtótájékoztatóján a Hírklikk kérdésére válaszolva.

Az MSZP alelnöke szerint ezeknek a testületeknek az lenne a célja, hogy a településvezetők meg tudják velük vitatni, hogy az illetékességi területükön működő cégek miként bánnak a dolgozóikkal.

 

Komjáthi Imre kijelentette, hogy olyan polgármesterekre van szükség, akik garantálni tudják, hogy rendszeresen konzultálnak a szakszervezeti vezetőkkel, és stratégiai partnerségi egyezséget is csak olyan cégekkel kötnek, akik garantálják, hogy betartják a magyar törvényeket.

 

Hirdetés

 

 

Az MSZP számára az lesz a siker, ha létrejön a szabad városok, szabad települések szövetsége, ami erőt tud felmutatni a kormánnyal szemben a magyar dolgozók érdekében – mondta a politikus.



FORRÁS: MSZP