Félmilliárdért védi a TEK a bűnözőkkel seftelő minisztert – MSZP

0
hirdetés

Orbán Viktor akaratából Szijjártó Pétert is a terrorelhárítók védik, és erre a feladatra kaptak is évente több mint félmilliárd forintot, a külügyminiszter pedig egy 52 fős testőrséget.

A kiemelt állami vezetők védelme egy demokráciában is normális tevékenység, a paranoia viszont a diktatórikus hatalomgyakorlással együtt járó betegség. Az erre utaló jelek pedig egyértelműek, Orbán létrehozta magának a TEK-et, Matolcsy jegybankelnök egy fegyverarzenált vásárolt már a védelmére és persze Kövér László is megkapta a maga házőrségét.

 

Szijjártó eddigi tevékenysége alapján nem is csodálkozhatnánk, hogy ilyen komoly védelemre van szüksége, hiszen tudjuk, hogy olyan emberekkel üzletel a kormány nevében, mint a már elhunyt nemzetközi terrorista Gaith Pharaon vagy a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott Zaid Naffa vagy a börtön elől menekülő elítélt, korrupt Nikola Gruevszki.

 

Hirdetés

Ugyanakkor olcsóbb lenne Magyarországnak, ha a Fidesz legalább egyetlen elvet betartana: a mindenkori magyar kormány nem üzletelhet bűnözőkkel!   

 

Ezért az MSZP azt követeli, hogy a Fidesz azonnal mutassa fel azt a fenyegetést, ami azt indokolja, hogy közel napi 2 millió forintot fordítsanak Szijjártó Péter személyes védelmére.

 

MSZP



FORRÁS: MSZP