LMP: Nemzeti minimum a szociális ágazat megbecsülése – LMP

0
hirdetés



Nemzeti minimum a szociális ágazat megbecsülése

Az ellenzéki pártok kiállnak a szociális ágazatban dolgozók béremelése és sztrájkjoguk gyakorlásának biztosítása mellett – hangzott el hétfőn a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd politikusainak sajtótájékoztatóján, miután a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók (MKKSZ), valamint a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének (SZÁD) vezetőivel tárgyaltak LMP-s kezdeményezésre.

Ungár Péter (LMP) szerint megfutamodtak a kormánypártok az egyeztetés elől, emiatt a hétpártinak indult tárgyalás végül ötpárti lett. “Úgy látszik, a Fidesz és a KDNP nem tartotta fontosnak, hogy a sztrájkhelyzetben lévő szociális szektorral foglalkozzon” – mondta. Holott szerinte nemzeti minimumot képezhettek volna a kérdésben.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a kormányzattal hosszú ideje zajló tárgyalásokról azt mondta: az ágazatban dolgozók elutasítják az eddig tapasztalt lekezelő magatartást.

Rámutatott: a hétfői tárgyalás sem hozott eredményt az elégséges szolgáltatások mértékéről, mert, ahogy fogalmazott, a kormányzat a száz százalékhoz ragaszkodik, így annak eldöntésére marad a bírósági út. A kormányzat nem biztosítja az alaptörvényben szereplő sztrájkjogot – jelentette ki és ágazati kollektív szerződést szorgalmazott.

Hirdetés

“Elég volt a szép szavakból!” – üzente Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek, Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, Fülöp Attila államtitkárnak és Simon Attila István helyettes államtitkárnak. Az ágazatban dolgozó mintegy 90 ezer ember nem szép szavakat vár, hanem tisztességes munkabért – mondta.



Forrás: LMP