Jubileumi koncerttel ünnepel a Hiperkarma február 7-én

0
hirdetés

Lidocain, sosem voltunk senkik, zöldpardon, napsütötte rész, akire vártál, jószerencsét! – húsz év, mely nyomot hagyott a zene dallamain és Bérczesi Róbert személyiségén is. Ki ne emlékezne vissza szívesen a teltházas PeCsa koncertre, a zenekar első aranylemezére, vagy Robi igazi elismerésére, az Artisjus – Az év könnyűzenei szövegírója díjra.

Húsz éve alakult és adta ki első, cím nélküli lemezét a Bérczesi Róbert vezette hiperkarma. A zenekar a születésnapját egy Aréna-koncerttel ünnepli meg 2020. február 7-én, ahol a jelenlegi zenekartagok mellett a korábbi tagok, illetve zenészbarátok is feltűnnek majd.

Lehetetlen pár rövid bekezdésben összefoglalni a 2000-es évek egyik legfontosabb dalszerzőjének, Bérczesi Róbertnek az életútját, és ikonikus zenekarának, a hiperkarmának a munkásságát. Bár erre kísérletet tesz Robi – kicsit ugyan hosszabban – a 2019-ben napvilágot látott, és az egybehangzó olvasói vélemények, mindúgy az eladási statisztikák – szerint remekül sikerült Én meg az Ének (behúzott szárnyú felfelé zuhanás) című önéletrajzi könyvében.

Aki időutazásra vágyik, annak ott a helye a Papp Laszló SportArénában február 7-én. Jegyek: https://www.ticketportal.hu/event/hiperkarma-20-49574