Demokratikus szocializmust! – mszp.hu – MSZP

0
hirdetés

1989-ben a Magyar Szocialista Pártot azok a bátor és elkötelezett baloldaliak hozták létre, akik hittek abban, hogy a kapitalista piacgazdaság körülményei között társadalmi küldetés a baloldali értékek és a társadalmi szolidaritás képviselete. Az MSZP elkötelezett volt a békés rendszerváltás mellett, és összekötötte magyarság és európaiság ügyét. Mindezt számos politikai sikert eredményezett. Ugyanakkor a kudarcokból és a 2010 utáni autoriter rendszer kialakulásából nyilvánvaló, hogy pártunknak sok mindent újra kell gondolnia. Baloldaliságunkat fel kell frissíteni a kapitalizmus kritikájával és a klímaváltozás elleni rendszerszerű küzdelemmel. A liberális demokrácia 2010 előtti intézményrendszere alkalmatlannak bizonyult a szociális demokrácia megvalósítására, így ahhoz nem lehet visszatérni. Korszak-és rendszerváltozásra van szükség, ökoszociális demokráciát kell teremtenünk a régi romjain. Mindennek a megalapozását tekinti elsődlegesnek a Baloldali Tömörülés. Ezek fényében az MSZP alapvető politikai arculatán és így az Alapszabályon is több ponton módosítani szükséges, ugyanakkor nem érdemes azt gondolni, hogy politikai kihívásokra elégséges válasz lehet pusztán egy Alapszabály-módosítás. Az MSZP-t alapjaiban kell átalakítani és a baloldali fordulat elkerülhetetlen, hiszen sorsunk és küldetésünk az, hogy a magyar baloldalt képviseljük a közéletben. A 2010 után kialakult önkényuralmi rendszer csak egy széles körű összefogás keretében váltható le. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az MSZP által megjelenített baloldali értékek kőkeményen képviselve legyenek az új koalícióban, hiszen ezt rajtunk kívül más politikai erő nem tartja fontosnak. Az MSZP az egyetlen olyan baloldali politikai erő, amely átmentheti a baloldali politikát az Orbán-rendszer bukása utáni világba. Ezt a történelmi felelősséget már csak azért is vállalnunk kell, mert Magyarországon a liberális demokraták önmagukban, egy erős baloldal nélkül sohasem győzhetnek a nacionalista jobboldallal szemben. Ezért együtt kell működni az összefogás nem baloldali szereplőivel, de egyúttal politikai erőt is kell fel kell mutatni velük szemben: mert csak így tudjuk képviselni azoknak a millióknak az érdekeit, akik a piacgazdaság és a klíma- és ökológiai katasztrófa vesztesei. Ennek fényében állítottuk össze ezt a vitairatot, amely tartalmazza a Baloldali Tömörülés (BT) Szocialista Kiáltvány című anyagát, és ezen kívül hat olyan témával foglalkozik, amelyeket megkerülhetetlennek tekintünk a hazai baloldali politika újraalapozása során.

Ezek: a rendszer- és kapitalizmuskritika fontossága; a demokratikus szocialista megközelítés politikai gazdaságtani alapjai; a klíma- és ökológiai válság, klímavészhelyzet; az oktatás, tudomány, egészségügyi rendszerek válsága; a baloldali külpolitikai programja; a demokratikus szocialista emlékezetpolitika. Az anyagot pedig egy olyan aktuálpolitikai elemzés zárja, amely irányt akar mutatni, hogy egy önmagát demokratikus szocialista alapokon meghatározó MSZP-nek milyen szerepe kellene, hogy legyen a választási összefogásban.Új baloldalt kell tehát építeni, amelynek kiindulópontjai a Baloldali Tömörülés, a Magyar Szocialista Párt csatlakozó további platformjai, politikusai, és mindenek előtt a szakszervezetek (akik segítségével lehetőség nyílhat a munkásság megszervezésére), továbbá mindazon radikális baloldali politikai csoportosulások, szellemi műhelyek, amelyek egységesen úgy gondolják, hogy a társadalom előtti felelősségük tudatában végre nyilvánosság előtt elköteleződnek egy baloldali alternatíva mellett, mert jóidőre ez lehet a baloldal előtt álló egyik legfontosabb lehetőség!

A teljes dokumentum mellékletben olvasható:



FORRÁS: MSZP

Hirdetés