LMP: A Fidesz lemondott a nemzeti egységről – LMP

0
hirdetés


A Fidesz lemondott arról, hogy nemzeti egységben vegye fel a küzdelmet a koronavírus okozta válsághelyzettel szemben. Az ellenzéki pártok konszenzusra törekedtek, de arra nem volt fogadókészség. Korlátlan idejű felhatalmazás demokráciában nem jár senkinek.

Kendernay János kedden online sajtótájékoztatón értékelte, hogy az Országgyűlés kormánypárti többsége hétfőn megszavazta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt.

“Páratlan ez a helyzet a magyar történelemben” – mondta az ellenzéki politikus, aki szerint Európában nincs más olyan nemzeti parlament, amely lemondott volna időkorlát nélkül arról a jogáról és felelősségéről, amire a választópolgárok felhatalmazták a megválasztott képviselőiket.

A kétharmados Országgyűlés lemondott arról, hogy akár nehéz helyzetben is gyakorolják a demokrácia szabályait, biztosítsák a kormány kontrollját – fogalmazott.

Hirdetés

A kormánynak nem csak ellenzékre nincs szüksége, de saját frakciójára sincs, az elfogadott jogszabály pedig fricska Orbán saját népének a patkóban.

Az LMP továbbra is javaslatokkal segíti a válságkezelést. Ezek között hangsúlyos a betegség széles körű tesztelésének szükségessége. Jelen helyzetben a szolidaritás az egyetlen támasz, csak közösen sikerül meggyógyítanunk az országot.



Forrás: LMP