LMP: A tiszta levegő életeket ment: az LMP az avarégetés országos betiltását sürgeti – LMP

0
hirdetés


Az LMP álláspontja szerint a járványra való tekintettel országos szinten haladéktalanul be kell tiltani az avar és kerti hulladék égetését, és az önkormányzatok bevonásával szigorúbban kell ellenőrizni az illegális szemétégetéseket.

Tanulmányok sora mutatta ki, hogy szoros az összefüggés a vírusos légúti megbetegedések súlyossága, az emiatti elhalálozások száma, valamint a légszennyezés között. Nem volt ez másképp a korábbi SARS koronavírus járvány esetén sem Kínában. Az Egészségügyi Világszervezet  szerint akkor is súlyosbodhat a betegség, ha az adott személy csak rövid ideig van kitéve magas légszennyezettségnek. Ezért a járvány idején mindent meg kell tennünk a jó levegőminőségért. El kell érni, hogy tavasszal ne borítsa be a településeket a hulladékégetésből származó, egyébként is súlyosan egészségkárosító füst.

A járványra való tekintettel országos szinten be kell tiltani az avar és kerti hulladék égetését, az önkormányzatok se jelölhessenek ki napokat. Emellett ahol lehet, biztosítani kell az avar, kertészeti szerves hulladék elszállítását, és népszerűsíteni a komposztálást.

Ugyanilyen fontos az illegális szemétégetések hatékony ellenőrzése. A rendkívüli helyzetre tekintettel fel kell hatalmazni az önkormányzatokat, hogy eljárhassanak és szükség esetén büntethessenek, mert a hatóságok kapacitása erre nem elég.

Hirdetés

Schmuck Erzsébet,az LMP társelnöke

 



Forrás: LMP