LMP: Segíteni kell az agráriumot a veszélyhelyzetben – LMP

0
hirdetés



Segíteni kell az agráriumot a veszélyhelyzetben

A többi között a foglalkoztatás-bővítés járulékmentessé tételét szorgalmazza az agráriumban az LMP. Társelnökük, Schmuck Erzsébet pénteki online sajtótájékoztatóján arra mutatott rá, hogy a járványhelyzetben elengedhetetlen az élelmiszertermelő ágazat működőképességének fenntartása, amelyet a szélsőséges időjárás is nehezít.

A párt a járvány miatt munkájukat vesztettekre gondolva azt javasolja, hogy mezőgazdasági idénymunkákra elsősorban őket lehessen alkalmazni. Számukra bérkiegészítést és a szakmai felkészülés támogatását is biztosítani kell, és csökkenteni az alkalmazásuk adminisztratív terheit.

Követendő az osztrák minta, amely egy internetes felületen biztosítja a mezőgazdasági munkaerőigény és a jelentkezők találkozását.

A kormánynak ugyancsak járulékmentessé kell tenni a veszélyhelyzet idejére az őstermelői tevékenységet.

Hirdetés

Az elmúlt időszak szélsőséges időjárásai miatt kárt szenvedetteknek is támogatást kell nyújtani, a többi között a barack- vagy mandulatermesztőknek. Enélkül elkerülhetetlen a jelentős áremelkedés.



Forrás: LMP