Megkezdték a Nagymaros–Szob közötti sérült pályaszakasz helyreállítását

0

Helyreállítás1

Nagymaros és Szob között szombat reggel elkezdték a vasúti pályaszakasz törmelékektől való megtisztítását, az akadályozó sérült, kidőlt fák és cserjék eltávolítását. A helyreállítást a MÁV leányvállalata, a MÁV-FKG végzi kétéltű földmunkagépekkel, jelentős munkaerővel, annak érdekében, hogy minél előbb újra nyithassák a vonalszakaszt a vonatforgalom számára. A vonatközlekedés – egyelőre csak egy vágányon – várhatóan július második hetében indulhat újra. Addig pótlóbuszok szállítják az utasokat a Nagymaros–Szob, illetve a Szob–Zebegény közötti szakaszon, külön menetrend szerint.

Helyreállítás2A szerdai esőzés több, mint egy kilométernyi szakaszon öntötte el sárral, kövekkel a vasúti pályát a Dömösi átkelésnél. Mintegy 70 méteren a vágány alatti töltés több helyen károsodott, az ágyazatot kimosta a hegyoldalról lezúduló víz. Az omlások során kb. 800 köbméternyi, 10-50 centiméteres darabokból álló kőtörmelék került a vasúti pályára. Előzetes becslések szerint a vágányok szabaddá tétele jövő hét második felére fejeződhet be, ezt követi a támfal mögött összegyűlt anyag kitermelése, elszállítása, amely várhatóan 7-10 napot vesz igénybe. Július második hetére becsülhető az egyik vágány forgalomba helyezése, akkortól indulhat újra a vonatközlekedés a szobi vonalon. A másik vágánynál először az omladékot kell eltávolítani, ezután lehetséges az omlás következtében keletkezett károsodások helyreállítása, ami hosszabb időt vesz igénybe.

Nagymaros és Szob között a helyreállítás ideje alatt pótlóbuszok szállítják az utasokat, melyek kerülő útvonalon: Kóspallag–Márianosztra Helyreállítás3felé közlekednek a 12-es főút lezárása miatt. A menetidejük irányonként általában 40-60 perc ezen a szakaszon, de a közúti torlódások miatt esetenként ennél hosszabb is lehet. A buszok Nagymaroson és Szobon a vasútállomás elől indulnak, Dömösi átkelés, Zebegény és Szob alsó megállóhelyet nem érintik. Szob és Zebegény között külön pótlójárat közlekedik, Szob alsónál a közeli Volán buszmegállóban (Szob SZTK), Zebegényben a vasúti megálló melletti parkolóban állnak meg. A vonatok Nagymaros és a Nyugati pályaudvar között menetrend szerint közlekednek. A vonatpótlásra Nagymaros és Szob között három pótlóbusz áll rendelkezésére, Szob és Zebegény között pedig egy buszt állítottak be az utasok elszállításához.

Szombat hajnaltól a vonatpótlók a Nyugati pályaudvarról érkező vonatokhoz csatlakozva, óra 56-kor indulnak Nagymarosról Szobra.  Az első pótlóbusz Szobról Nagymarosra 3:30-kor indul, a következő 4:23-kor, majd 5:18-kor, ezt követően napközben minden óra 18. percében, ahol csatlakoznak a Nyugati pályaudvarra induló vonatokhoz.  Szobról Zebegénybe, óra 55-kor megy pótlóbusz, Zebegényről pedig Szobra, óra 05-kor, csatlakoznak a nagymarosi  vonatpótlókhoz. Az utolsó pótlóbusz Szobról 23:23-kor indul, Nagymarosról 0:14-kor indul tovább Budapestre, a Zebegény, Szob alsó és Szobról érkező utazó utasokat szállítja el, Nagymarostól csak leszállás céljából áll meg.

Helyreállítás4

A menetrendi keresőben egyelőre az alapmenetrendi adatok jelennek meg, nem tükrözik a Nagymaros–Szob közötti vonatpótlást. Az adatok frissítését a héten folyamatosan végzi el a MÁV-START. A MÁVINFORM Facebook oldalán, a MÁV mobilapplikációban és a vasúttársaság honlapján tájékozódhatnak az utasok az aktuális helyzetről és a változásokról.

Az előzményekről itt tájékozódhatnak: https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/felmertek-szerdai-esozes-okozta-karokat-szent-mihaly-hegynel

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Forrás: MÁV