LMP: Segítsen a kormány a kiszolgáltatott helyzetben lévő roma honfitársainknak az oltásban! – LMP

0


A Fidesz-kormány elfeledkezett a magyarországi romákról a járványhelyzet kapcsán. Most nincs idő tétlenkedésre, azonnali állami segítséget kell nyújtani a zárt közösségekben élő roma embereknek.

A nemzetközi roma nap idén különösen veszélyes helyzetben találta a romákat. A COVID-járvány egyik legkiszolgáltatottabbjai a szegény sorban élő roma honfitársaink. Ők azok, akiknek gyakran nincs meg még az az infrastrukturális hátterük sem, hogy regisztráljanak a védőoltásra. A legleszakadtabb régiókban sokszor számítógép, okostelefon és internet elérés nélkül élnek, és a kormány nem gondolt arra, hogy segítse oltakozásukat.

Beszámolók alapján az eleve rossz egészség állapotban élő roma emberek között tombol a vírus, és tragikus módon nagyon sok az emberi veszteség. Pedig a kormányt ez nem érhette meglepetésként, már tavaly a járvány első hullámában számos jogvédő szakember hívta fel arra a figyelmet, hogy az elzárt közösségekben, ha gócpont alakul ki, akkor szinte kezelhetetlenül terjedhet a fertőzés. A kormány felelőssége, hogy erre nem készült fel, és nem segített sem technikailag, sem egészségügyi szakemberek bevonásával arra, hogy programot indítson a szegregátumokban élő romák beoltására.

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy azonnali hatállyal orvosolja a problémát és helyben segítsen a „gettókban” élő roma családoknak, hogy elérhető legyen számukra a védőoltás!

Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté,az LMP társelnökei



Forrás: LMP