LMP: Épületszigetelési cselekvési terv kidolgozását sürgeti az LMP – LMP

0


Épületszigetelési és -korszerűsítési cselekvési terv kidolgozását sürgeti az LMP.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke csütörtöki budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján emlékeztetett: az Európai Parlament (EP) március 14-én elfogadta az épületek energiahatékonyságának növeléséről szóló irányelvet. Ennek értelmében 2030-ra az uniós épületállományok energiafogyasztását és üvegházhatást okozó gázkibocsátását radikálisan csökkenteni kell, 2050-re pedig el kell érni, hogy ez gyakorlatilag ne terhelje a környezetet.A direktíva azt is mondja – tette hozzá, hogy a komoly anyagi problémákkal küzdő családoknak támogatást kell adni otthonuk energetikai korszerűsítéséhez. Továbbá a direktíva felkéri a tagországokat, hogy 2024 közepéig készítsék el nemzeti épületfelújítási cselekvési tervüket.Schmuck Erzsébet jelezte: az LMP évekkel ezelőtt kezdeményezte évi legalább százezer lakás felújítását, szigetelését és nyílászárócseréjét, a fideszes többség azonban ezt mindig leszavazta a parlamentben.Elmondta, sokszor felhívták a kormány figyelmét arra, hogy Magyarországon komoly tartalékok vannak az épületek energetikai korszerűsítésében, hiszen az összes energiafogyasztás mintegy 40 százaléka és az üvegházhatású gázok kibocsátásának 30 százaléka az épületekhez kapcsolódik, miközben Magyarországon a lakások 70-80 százaléka nem szigetelt.Az LMP azt várja a kormánytól, hogy – az EP direktívájának nyomán is -, azonnal kezdje el előkészíteni épületenergetikai cselekvési tervét, és a terv kidolgozása közben legyen figyelemmel az LMP javaslataira – tette hozzá Schmuck Erzsébet.

MTI/LMP



Forrás: LMP

Tetszett a tartalom?