A telefonját nyomkodta és zenét hallgatott, ezért nem figyelt a veszélyre az a 16 éves fiatal, akit ma gázolt halálra a vonat Gyálon, egy labirintkorláttal ellátott vasúti átjáróban. Pénteken egy 14 éves lány szaladt át a tilos jelzés ellenére az érkező vonat előtt, az ő életét sem lehetett megmenteni.

A vasúttársaság részvétét fejezi ki a balesetekben elhunyt fiatalok családjainak.

A MÁV idén már sokadik alkalommal hívja fel a figyelmet arra, hogy a vasúti síneken való figyelmetlen átkelés és a szabályok megszegése könnyen halállal végződhet, vagy súlyos, maradandó sérüléseket okozhat. A MÁV legfontosabb vasútbiztonsági üzeneteit közvetítő balesetmegelőző kisfilmeket az Oktatási Hivatal segít eljuttatni az iskolákba, de a szülők közreműködését is kérik a fiatalok felkészítésében.

Veszélyhelyzet esetén a mozdonyvezető azonnal gyorsfékezésbe kezd és hangjelzést ad, ezt követően tehetetlen részese az eseményeknek.

Molnár Péter mozdonyvezető már nyolc alkalommal gázolt, a balesetek oka minden esetben a közlekedők figyelmetlensége volt. Péter elmondta, hogy nem tudnak megállni, a vonat féktávolsága többszáz méter, hirtelen megállítása esélytelen. A mozdonyvezető segélykiáltása egyértelmű, a KRESZ szabályait be kell tartani:

A balesetek számának visszaszorítása valamennyiünk közös ügye, ezért arra kérjük a közlekedőket, hogy minden körülmények között legyen körültekintőek, hiszen járművel vagy gyalogosan is élet-halál kérdése lehet a KRESZ szabályok betartása!

  • Vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos! Csak a kijelölt vasúti átjáróban szabad átmenni a síneken. A vasúti átjárót mindig kiemelt körültekintéssel kell megközelíteni!
  • Nem szabad közlekedés közben fülhallgatót használni, vagy a telefont nyomkodni, mert ez elvonja a figyelmet a veszélyekről.
  • A labirintkorlát arra szolgál, hogy a vasúti vágányokon való áthaladás előtt lassítsa a közlekedést, és kialakításával elősegítse, hogy a gyalogos vagy kerékpáros mindkét irányba körül nézzen, mielőtt a sínekre lép.
  • A fénysorompó felváltva villogó piros fénye azt jelenti, hogy nem szabad átmenni a síneken, mert jön a vonat. Ha a vonat elhaladt, várjuk meg a fénysorompó fehér villogó jelzését. Mielőtt a sínekre lépünk, mindig győződjünk meg róla, hogy egyik irányból sem érkezik vonat!
  • Tilos és életveszélyes felmászni a vasúti kocsikra vagy a felsővezeték tartóoszlopára! A villamos felsővezeték megközelítése is életveszélyes, már 2 méteres távolságtól áramütést, súlyos vagy életveszélyes égést okozhat. Már önmagában az 5-6 méter magas jármű tetejéről való lecsúszás is súlyos sérüléseket okozhat, vagy akár halálos következménnyel is járhat. Szigorúan tilos a járművek alá menni, alattuk átbújni, illetve azok tetejére felmászni.
  • Az életükkel játszanak azok a fiatalok, akik szórakozásból a vonat elé szaladnak, majd elugranak az érkező jármű elől. A vonat valós sebességét nagyon nehéz érzékelni, ráadásul a vasúti szerelvény féktávolsága is többszáz méter, ezért a hirtelen megállítása esélytelen! 
  • A vasúti sínre köveket, idegen anyagokat helyezni, a vonatot megdobálni szigorúan tilos! Ezek a cselekedetek súlyosan veszélyeztetik a közlekedő vonatok biztonságát, hiszen azok szolgálatképtelenségét, szélsőséges esetben siklását is okozhatják. A sínre helyezett tárgy észlelését követő vészfékezés következményeként az utasok és a vonat személyzete is megsérülhet. Az ilyen jellegű cselekményeket minden esetben feljelentés követ.

A MÁV hosszú évek óta intenzíven fellép a balesetek megelőzése érdekében. 2022 áprilisában Érj haza biztonságban! címmel elindítottuk országos balesetmegelőző kampányunkat, amely a lakosság általános edukálását tűzte ki célul, elsősorban a figyelemfelkeltés és a közlekedési morál javítása érdekében. A vasútbiztonsági kampány kezdete óta működtetjük a www.mav.hu/erjhaza oldalt, amelyen elrettentő baleseti helyszíni fotókat, vasútbiztonsági információkat és a témában készült saját készítésű videókat mutatunk meg.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Forrás: MÁV

Tetszett a tartalom?