Az 50. EFOTT-ot tartották idén. Bár a fesztivál továbbra is olcsónak mondható, az 50 éves tapasztalatuk a fesztiválok területén idén megkérdőjelezhető volt. Sok jó hazai fellépőt tudtak a nagyszínpadra csábítani, de a fesztivál hangulata és lebonyolítása rengeteg kivetnivalót hagyott maga után. Nem fáj a szívünk, hogy jövőre már nem a Velencei-tónál tartják. És talán tanulnak a szervezők a hibákból.

A fesztivál szervezői idén is a tömegközlekedést ajánlották, így mi is ezt tettük. Bár három darab csatolt Flirt-motorvonat érkezett Kelenföldre, így is már az állomáson megtelt vonatra szálltunk szombaton.

Nem segített az sem, hogy Kelenföldön csak egy motorvonatnyi szektort jeleztek felszállásra, így a tömeg nagy része egy helyre tömörült. Kápolnásnyéken jött aztán az igazi tömegnyomor. Az aluljáróknál egy szervezőt sem láttunk, pedig jól jöttek volna, hiszen az aluljáróból felérve egy tábla jelezte az EFOTT-buszok irányát, noha ezt az útvonalat követve végig kellett mennünk a hatalmas sor mellett, és a kígyózó tömeg mellett elhaladva közben megelőzött bennünket mindenki, aki nem a feliratot követte, hanem továbbment a kerékpárúton. Korábban legalább voltak, akik irányították a tömeget és információkat nyújtottak.

Így egy és háromnegyed óra várt ránk a buszokra várva. Közben semmilyen információt nem kaptunk, vízről nem is beszélve. A buszok nagyon lassan érkeztek, minimum 10–15 percenként, így lassan csökkent a sor. Mi nagyjából 5-7 különböző buszt számoltunk, ami megdöbbentő volt, lévén, hogy a szervezők elméletileg látják a megvásárolt jegyeket, és annak függvényében tudtak volna több járművet megrendelni, csak hát ezen is spórolni kellett. A fesztivál megközelíthetőségét a MÁV és a Volán igyekezett sűrített járatokkal támogatni, de a gyakorlatban a Kápolnásnyék vasútállomás és a sukorói fesztiválhelyszín közötti transzferbuszok rendszere gyorsan összeomlott a csúcsidőszakokban.

„Két órát álltunk a tűző napon a transzferre várva. Amikor végre jött egy busz, olyan közelharc alakult ki a felszállásért, mintha az utolsó mentőhajó lett volna” – írta egy kommentelő Facebookon.

Az viszont öröm volt az ürömben, hogy a buszra való felszállás előtt a napijegyeket át lehetett venni, így a bejáratnál már nem kellett ismételten sorban állni. Meglátva a karszalagokat, először azt hittük, hogy valami kamu, mert a karakószörcsöki falunapon is ma már ennél minőségibb karszalagot adnak, de a bejáratnál láttuk, hogy idén valóban egy ilyen olcsó karszalaggal látnak el minket.

A zenei felhozatal és a közösségi élmény hozták a kötelezőt, ám a kulisszák mögött a visszatérő fesztiválozók ugyanazokkal a strukturális és infrastrukturális problémákkal találták szembe magukat, mint az elmúlt években. Spoiler: a nosztalgiafaktor nem tudta teljesen elfedni a logisztikai bakikat.

A fesztiválon aztán a design nem igazán volt meggyőző. Az 50 éves jubileumra gondolva valami nagy jubileumi csinnadrattára számítottunk, de a fesztivál is hozta a karszalagos feelinget, amolyan minimál dolgokkal, vurstlis kiegészítőkkel, food truck-okkal, minimalista látványelemekkel. 2026-ban a toitoi-ok is már idejét múltak, ráadásul olyan kevés volt belőlük, hogy sokan a sorokat meglátva inkább a kerítések vagy a sátrak mellé vizeltek, nemtől függetlenül. A kényszer helyzetet szül.

A hangulatot a fesztiválozók hozták; estére szépen megtelt a színpadok előtti terület, nagy volt a nyüzsgés, és a naplemente is szépen megfestette a tömeget.

Még alkohol nélkül is nehéz volt a hepe-hupás földön közlekedni, csak reméljük, hogy a jövőre Esztergomba költöző fesztiválon majd erre is figyelnek.

Beton.Hofin már rengetegen voltak, a színpad előtt már egy szalmaszálat is nehéz lett volna elejteni. A koncertek után döbbentünk rá aztán, hogy mekkora por van, egyszerűen marta a torkunkat, tüsszögtünk, és fekete váladék jött az orrunkból. A cípőink eredeti színére hamar már rá sem lehetett ismerni, és a szemüvegeket is gyakran kellett megtisztítani.

„Az első nap után konkrétan fekete volt a taknyom. Ha megindult a tömeg a nagyszínpad felé, látni sem lehetett a portól. Mintha a Mad Max forgatásán lettem volna, csak Taylor Swift-pólós egyetemistákkal” – írta egy kommentelő.

A Halott Pénz és Dzsúdló persze hozta a hangulatot, tízezrek buliztak a legismertebb slágerekre.

Aztán hazafele megint kezdődött az utazási nehézség: hosszú sorok a buszokra, nagyon kevés busz, tömegnyomor, verseny azért, hogy az óránként induló vonatokat a fővárosba elérjük. A Taxis partnerének a fesztiválnak volt mobilabbja, de árakat benne nem láttunk. Az autós közlekedésről meg… eddig ingyen lehetett parkolni, idén már az is egy ezresbe került. Hát, sajnos a bevételeket növelték, a fesztivál kiadásai viszont sajnos idén nem látszódtak.

Az EFOTT most nagy fordulópont előtt áll. Vagy folytatódik a tendencia, és a fesztivál minősége csökken, bízva abban, hogy még így is olcsó lesz, és az egyetemisták és főiskolások továbbra is ezt fogják választani, vagy pedig az egyre szűkülő fesztiválpiacon tudnak valami eredeti és minőségi fesztiválélményt nyújtani.

Az egyetemi közösségek összetartása, a vizsgaidőszak utáni kollektív megkönnyebbülés és a nosztalgikus magyar slágerek idén is működtek. A jellemzően alacsony büdzsével rendelkező fiatalok a szervezési hiányosságokat egyszerűen „elfogadott kényelmetlenségként” kezelték, és inkább a barátokra, a hideg sörre, meg a tóparti chillezésre koncentráltak.

Az EFOTT elérte az 50. évet, és bebizonyította, hogy a törzsközönsége hűséges. Viszont a szervezőknek a következő félszázadra sürgősen meg kell oldaniuk a logisztikai, szállítási és infrastrukturális szűk keresztmetszeteket, hogy ne a túlélőtúra, hanem a felhőtlen szórakozás maradjon meg az emberekben.