Mogyoród, 2013. július 27., szombat (MTI) – Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája indulhat az első rajtkockából vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
A szombati időmérő edzésen a címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője szerezte meg a második helyet, míg a harmadik pozícióból a Lotusszal versenyző francia Romain Grosjean vághat neki a 14 órakor kezdődő 70 körös futamnak.
A kvalifikáció második szakaszán Vettel a hétvége során először tudott 1 perc 20 másodpercen belüli időt (1:19.992) autózni, de nem sokkal később jött a két Mercedes, Nico Rosberg és Hamilton, ők még ennél is jobban teljesítettek. Az időmérő ezen szakasza után búcsúzott a karrierje első győzelmét éppen a Hungaroringen arató brit Jenson Button (McLaren), valamint a vasárnap 100. F1-es futamán induló német Adrian Sutil (Force India) is.

Az edzéselső Lewis Hamilton, a Mercedes csapat brit versenyzője (k), valamint a második Sebastian Vettel, a Red Bull csapat német versenyzője (b) és a harmadik helyezett Romain Grosjean, a Lotus csapat francia versenyzője (j) a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérője után a mogyoródi Hungaroringen 2013. július 27-én. MTI Fotó: Földi Imre
Az időmérő záróetapjának első kiemelkedő idejét ismét Vettel autózta (1.19.506), de az igazi izgalmakra az utolsó pillanatokig kellett várni, ekkor ugyanis Hamilton egy fantasztikus körrel (1:19.338) megelőzte a legutóbbi három vb győztesét.
A Mogyoródon tavaly győztes Hamilton pályafutása során negyedszer indulhat az élről a Hungaroringen, mostani pole pozíciós ideje pedig nem sokkal marad el a pályarekordtól, amelyet a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher tart 1:19.071 perces idővel.
Lewis Hamilton:
——————
“Meglepődtem az első helyen, s azon, hogy legyőztem Sebastiant, aki talán hibázott a gyors körében. Meg kellett küzdenünk a nagy hőséggel is, de eddig jól dolgoztunk, és minden rendben ment. A Hungaroringen sokat segít az első rajtkocka, s fontos elsőként elfordulni az első kanyarban, azt azonban csak holnap fogjuk megtudni, hogy a versenyen hogyan viselkednek majd a gumik ebben a melegben.”
Sebastian Vettel:
——————-
“Elégedett vagyok a köreimmel, Lewis most jobb volt. Azt gondolom, talán a pálya közepén vesztettem valamennyi időt vele szemben. A verseny szempontjából a második rajtkocka is jónak mondható, kár, hogy a csapattársamnak műszaki problémái voltak és ezért nem az első sorokból fog rajtolni.”
Romain Grosjean:
——————–
“Eddig jól alakul a hétvége, az időmérőn az utolsó gyors köröm nagyon jól sikerült. A közepes gumikkal remekül viselkedik az autónk, a lágy keverék azonban nem annyira tartós, de amikor eljön az ideje, döntést hozunk arról, mi lesz a helyes gumitaktika a futam szempontjából.”
A rajtsorrend:
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
2. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
3. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Kimi Räikkönen (finn, Lotus)
4. sor:
Felipe Massa (brazil, Ferrari)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso)
5. sor:
Sergio Perez (mexikói, McLaren)
Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
6. sor:
Adrian Sutil (német, Force India)
Nico Hülkenberg (német, Sauber)
7. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
8. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Williams)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
9. sor:
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
Paul Di Resta (brit, Force India)
10. sor:
Charles Pic (francia, Caterham)
Giedo van der Garde (holland, Caterham)
11. sor:
Jules Bianchi (francia, Marussia)
Max Chilton (brit, Marussia)
{loadposition advert}


















































