Hétfőn kezdetét vette a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria egyetemi központ hagyományos, nagy múltú gólyatábora. Ahogy minden évben idén is találkozhatunk elsős egyetemi hallgatókkal a város bármely pontján, valamint az egyetemi udvaron. Napközben rengeteg színes vetélkedő, városfelfedező túra, remek hangulat, este pedig jó zenék várják az ide érkező gólyákat és a csapatoknak szurkoló lelkes helyi fiatalokat.

Minden este egy-egy ismert fellépő szórakoztatja a rendezvényre látogatókat. Itt lesz Majka & Curtis, a Belga, a Hősök és az utolsó este a parti-hangulat felelős: Katapult Dj. Nagyszerű alkalom ez az első évesek számára, hogy megismerkedjenek szaktársaikkal, felsőbb évesekkel, és a várossal, amely az elkövetkezendő néhány évben az otthonuknak is nevezhető. Gyere el te is, légy részese Szombathely legnagyobb hallgatói fesztiváljának.

Augusztus 27-30 között,  NYME-SEK gólyatábor HÖK PARTY Station, nem csak egyetemistáknak.

A RÉSZLETES PROGRAM IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

majkacurtis

Fotó: Tóth Zsombor

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?