A facebook elterjedése óta nagyot fordult a világ – ahogyan itt nálunk is, Magyarországon.
Ma már mindenben megtaláljuk; a filmekben, reklámokban, újságokban. Nagyon sok dolog épül erre a közösségi oldalra. A legtöbb fiatal, kb. a 12-24 éves korosztály több, mint fele facebook-függő.

 

Rengeteg az értelmetlen poszt, az értelmetlen mémek, mégis ezek hódítanak a világban. A másik ilyen dolog, hogy nagyon sokan mindenfélét kiposztolnak magukról, s ezt már igencsak túlzásba viszik. Számtalan fiatal posztol ki olyan képeket, amin barátjával/barátnőjével csókolózik, vagy éppen az ágyban vannak. Sőt, még ki is írnak intimebb dolgokat is, amelyek igazán csak kettejükre tartoznának.
Én 4 éve élek boldog párkapcsolatban, de sosem éreztem szükségét, hogy nem illő képeket rakjak ki magunkról vagy kiírjam, hogy pl. éppen mit csinálunk. Vagy én lennék túl maradi?!

{loadposition user5}

De sajnos sok “kapcsolat” csak szinte a facebook miatt létezik – a való életbe nem jönnek ki jól, de a fényképek és hasonlók kellenek, hogy legyen mit kiposztolni – persze kellenek a “kommentek és a lájkok”ezekhez. A másik dolog amit én nem értek, hogy miért kell egy-egy képhez sok “lájk és komment”. Mintha fizetnének érte… vagy ma már akinek minél több “lájkja” van az a népszerű?

Úgy gondolom, ha nem is azonnal de később meglehet ezeknek hátulütője is.
Először talán a valódi kapcsolatokra teszi rá a bélyeget. A személyes találkozások elmaradoznak, hiszen minek találkozni személyesen is, ha a másik mindent kiposztol? Onnan megtudható, hogy mi történik vele.

Esetleg később, ha majd a munkakeresésnél tartanak a fiatalok, akkor fogják megtapasztalni, mivel járt az, hogy mindent kiírt.
Ugyanis sok munkáltató utána néz a jelentkezőknek. Bizony, a facebook adatlapot és a képeket is megnézik. És miért is vegyenek fel olyanokat, akik minden egyes történésről beszámolnak a világnak?

Nyilván nem azt mondom, hogy mindenki törölje magát a közösségi oldalakról, csak mielőtt kiposztolnának valamit, előtte gondoljuk végig – muszáj, hogy erről mindenki tudjon?

Ismét leírom, mint már egy korábbi cikkemnél is tettem, hogy senki ne vegye magára. Aki viszont a cikkben kicsit magára ismert, az gondolkozzon el rajta. Minden tettünknek egyszer lesz következménye…

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?