HEMZSEGŐ SZÍVEK – a SEK egyetemi színpadának első produkciója

 

hemzsego szivekA Savaria Egyetemi Központ és a Weöres Sándor Színház közös meglepetése Karinthy Frigyes 125. születésnapjára.

Egy darab a “cirkuszról”, ami körülvesz. Játszódik egy cirkuszban, ami végül befogad. Az egyetemi színpad első, hagyományteremtő előadása a költő írásai alapján és a diákok elképzelései szerint arról, hogy semmi nem az, aminek látszik; mindenki egyfelé tart, csak nem meri bevallani.

 

Játsszák: Rozmán Kristóf, Bogáti Péter, Horváth Anikó, Papp Zsófia, Béry Erik, Bacsa Flóra, Varga Richárd, Pesti Arnold

 

Projektvezető: Unger Tünde

Munkatársa: Franken Viven

Koreográfus: Sebestyén Zsolt

Zenei vezető: Takács Dániel

Képzőművészek vezetője: Csinger Mercédesz

 

A színpadon a S.E.K. diákjai, mint színészek, táncosok, akrobaták, zenészek, énekesek, jelmeztervezők, díszlettervezők, képzőművészek.

 

A szereplők mentorai: Fekete Linda, Horváth Ákos, Szabó Róbert Endre, Lévai Tímea, Poppre Ádám, a Weöres Sándor Színház művészei

 

 

Időpont: 2013. január 4. (péntek), 19.00

Helyszín: Weöres Sándor Színház, nagyszínpad

Jegyár: 1.200 Ft

 

A bemutató előtt 18.30-kor a produkció plakátterveiből nyílik kiállítás a színház I. emeleti előterében.

 

 

 


 JORDÁN 70

 

jordantamas portreJÓZSEF ATTILA: SZABAD-ÖTLETEK JEGYZÉKE

A Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben címet viselő írás József Attila személyes vallomása magáról, kétségeiről, az elveszettségéről. József Attila 1936 májusában a Japán kávéházban maga elé tett egy füzetet és nekilátott teleírni azt. Akkoriban, mint neurotikus beteg, Gyömrői Edit kezelése alatt állott. A pszichoterápiában ma is használatos eszköz a beteg írásainak elemzése. Ilyenkor az a feladat, hogy a páciens írjon ki magából mindent, írjon megállás nélkül, ha nem jut eszébe semmi, akkor is írjon, ha mást nem, akkor olyan szavakat, melyek előző szóról eszébe jut az illetőnek. Ezért a „szabad ötletek” kifejezés a címben. Két ülésben – mert az írást később otthon fejezte be.

Meghökkentő őszinteséggel vall József Attila és ezt Jordán Tamás ugyancsak meghökkentő módon adja elő. Hogy mi a meglepetés, azt az előadás nézői tapasztalják majd.

Előadja: Jordán Tamás

Zene: Sebő Ferenc

 

Időpont: 2013. január 12. (szombat), 19.00

Helyszín: Weöres Sándor Színház, stúdiószínpad

Jegyár: 1.500 Ft 

 

 Fotó: Bonyhádi Károly  


 

molnarpiroskaA MAGYAR KULTÚRA NAPJA

vendégünk: Molnár Piroska, a Nemzeti Színház tagja 

 

Időpont: 2013. január 22. (kedd), 20.00

Helyszín: Weöres Sándor Színház, stúdiószínpad 

 

 Fotó: Znamenák István

 


 SZÉLLEL SZEMBE – poénok és poémák – Jordán Tamás stand up estje

 

Jordán Tamás évtizedek óta azok közé tartozik, akik a „széllel szembe” mennek, és különféle utakat, módokat kitalálva próbálják megtartani klasszikus költőinket a társadalmi emlékezetben. Nagy, közös versmondásokat szervez, közösségi élménnyé téve a költészetet; József Attila-estjével járja az országot; kortárs költőket hív meg a szombathelyi színházba. És most ismét kitalált valamit: a nálunk is népszerűvé vált stand up műfaját vegyíti a versmondással, poénokat a poémákkal – ahogy az est alcíme mondja. Ars poeticát pedig a nyitóversből, Karinthy Frigyes: Nihil-jéből választott hozzá: „Mert az a fontos, hogy figyeljenek/ Az emberek és jól érezzék magukat.” Jordán Tamás a „példaértékű műfaji újításért” megkapta a VIDOR Fesztivál különdíját. 

                                                                                                          (Turbuly Lilla, 7ora7.hu)

 

Időpont: 2013. január 24. (csütörtök), 19.00

Helyszín: Weöres Sándor Színház, stúdiószínpad

Jegyár: 1.500 Ft

 


 CSÁSZÁROK NAPJA: Tiberius   

 

A hatalom mámora

 

Augustus fogadott gyermekekére, a gyors és sikeres karriert befutó Tiberiusra, nemcsak a Római Birodalom irányításának terhei
nehezedtek. A finom ellensúlyok rendszerére épülő principátus működési rendjének konszolidációja mellett személyes drámákkal is meg kellett küzdenie. Lucius Aelius Seianus, Tiberius megbízhatónak vélt tanácsadója, akit maga a császár emelt prefektus praetorióvá, egyre nagyratörőbb hatalmi vágyakat dédelgetett. Ezek idővel már a római szenátussal feszült viszonyba keveredő uralkodó székét is fenyegették. A Capri-szigetére visszavonuló Tiberius végül krimibe illő, mesteri fordulattal távolította el Seianust a hatalomból, a leszámolás pillanataiban sem hazudtolva meg önmagát.

  

Szakértő: Katona Attila

Szövegkönyv: Barták Balázs

Dramaturg: Duró Győző

Rendező: Jordán Tamás

 

Időpont: 2013. január 24. (csütörtök), 20.00

Helyszín: Weöres Sándor Színház, Krúdy Klub

Jegyár: 2.400 Ft (ami a vacsora árát is tartalmazza)

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?