A kormánypárti média, amelynek ma már sajnos a közmédia is része, azt a hamis látszatot igyekszik kelteni, mintha az Együtt-PM Szövetség politikusai akár most, akár korábban bármikor fenntartások nélkül bizonyító erejűnek tekintették volna a független sajtóorgánumok által bemutatott, idézett felvételt. Ez hazugság: az Együtt-PM Szövetség minden politikusa – így a közrádióban ma hivatkozott Karácsony Gergely is – kezdettől arra hívta fel a figyelmet: a rendőrség dolga kinyomozni és kétséget kizáróan megállapítani, hogy a felvétel készítésének mik voltak a körülményei. Ugyanakkor korábban és ma is hangsúlyozzuk: akárki és akármi áll az elhíresült bajai választásicsalás-videó hátterében, ami ott látható és hallható, az bűncselekmény, így annak nyilvánosságra kerülése közérdek.

A felvétel körüli kérdőjelek sem terelhetik el azonban a figyelmet a legfontosabbról: Baján a Fidesz a csalástól sem riadt vissza, hogy legyőzze ellenfeleit.

Ebben az ügyben továbbra is vannak tisztázásra váró részletek, ez idáig elmaradt a csalásban, választási manipulációban részt vevő fideszesek jogi és politikai felelősségre vonása.

Budapest, 2013. október 21.

Együtt-PM Szövetség

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?