S Z O M B A T H E L Y I   E L Ő A D Á S A I N K

VITÉZ LÁSZLÓ – AZ ELÁSOTT KINCS | matiné előadás
Az előadás időpontja: 2013. október 27. (vasárnap) 10 óra

Helyszíne: MMIK színházterem (9700 Szombathely, Ady tér 5.)

4 éves kortól

Tervező: Boráros Szilárd

Zenei összeállítás: Takács Dániel

Rendező -dramaturg: Kovács Géza

Játssza: Takács Dániel

Zenei kísérő: Lehőcz Zsuzsa/ Dénes Emőke

Szerbusztok Pajtikák!

Képzeljétek el, a nagymamucikám azt mondta: „Ide figyelj, László! Elég nagy vagy már, elég puliszkát megettél itthon, úgyhogy jobban teszed, ha elmész dolgozni, és keresel egy kis pénzt.” Én annyit, de annyit kerestem már azt a kis pénzt, de még semennyit sem találtam. Talán most itt, Szombathelyen több szerencsével járok!Ezzel a beköszöntővel érkezett meg hozzánk, a Mesebolt Bábszínházba Vitéz László, a piros sipkás, báb szuperhős, aki képes legyőzni az ördögöket, sőt magát a Halált is. Eddig nem látott, új kalandjait hozta el nekünk. Biztosíthatunk mindenkit, ezek sem lesznek kevésbé izgalmasak, mint a már ismertek. Sőt!

A Korngut-Kemény Alapítvány engedélyével

A belépőjegy ára gyerekeknek és szülőknek egységesen: 950.- Ft 

Jegyek a 94/501-728-as telefonszámon (hétköznap 8-tól 16 óráig), ill. a meseboltbabszinhaz.hu-n online rendelhetők, továbbá az előadás előtt a helyszínen vásárolhatók.

A SZÁZHOLDAS PAGONY MESÉI | bemutató előadás
Az előadás időpontja: 2013. november 2. (szombat) 16 óra

Helyszíne: Mesebolt Bábszínház kamaraterem (9700 Szombathely, Ady tér 5. I. em.)

4 éves kortól

Bábszínpadra alkalmazta: Végh Ildikó

Zene: Bakos Árpád

Tervezte és rendezte: Bartal Kiss Rita

Játssza: Dénes Emőke, Hannus Zoltán mv.

Gondolj, gondolj! Gondolkodj! Törd a fejed!

Lehet-e mézzel csapdába csalni egy elefántot? Vajon a menyétek mennyire félelmetes állatok, el tudnak-e bánni egy olyan kicsi jószággal, mint Malacka? Hogyan lehet lefogyasztani egy mindig éhes mackót vendégségben? És milyen ajándék vidíthat fel egy nagyon szomorú szamarat, akinek születésnapja van?

Ha a világ minden kérdésére nem is, de ezekre biztos választ kapsz a Százholdas pagony meséiből.

A belépőjegy ára gyerekeknek és szülőknek egységesen: 950.- Ft 

Jegyek a 94/501-728-as telefonszámon (hétköznap 8-tól 16 óráig), ill. a meseboltbabszinhaz.hu-n online rendelhetők, továbbá az előadás előtt a helyszínen vásárolhatók.

SZÁSZ ILONA: AZ ÖRDÖG KÚTJA – VASI MENDE-MONDÁK | bemutató előadás
Az előadás időpontja: 2013. november 3. (vasárnap) 10 óra

Helyszíne: MMIK színházterem (9700 Szombathely, Ady tér 5.)

4 éves kortól

Írta: Szász Ilona

Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida

Tervezte: Biczó-Takács Lilla

Zene: Dénes Emőke, Kiss Dávid

Videó: Kaczmarski Ágnes

Animáció: Farkas Milán

Rendezte: Kovács Géza

Játssza: Császár Erika, Kovács Zsuzsanna, Kőmíves Csongor

„Nem jó az ördögöt a falra festeni, mert megjelenik!”

Az ördögről az a hiedelem járja Pityerszebe’, hogy hajdanán Berta bábi, Erka néni nagyanyja, becsapta az ördögöt és száz esztendőre a Kuttyogóba, a szárazkútba zárta. A száz esztendő éppen letelt, amikor egy viharos éjszakán váratlan vendég érkezik a házhoz. Kerka, a városi lány, akinek autója éppen Erka kapuja előtt romlott el. Még más hihetetlen dolgok is megesnek: Erka néni megbarátkozik a laptoppal, Kerka kissé babonás lesz és tán még maga az ördög is megjelenik…

A belépőjegy ára gyerekeknek és szülőknek egységesen: 950.- Ft 

Jegyek a 94/501-728-as telefonszámon (hétköznap 8-tól 16 óráig), ill. a meseboltbabszinhaz.hu-n online rendelhetők, továbbá az előadás előtt a helyszínen vásárolhatók.

SZÁSZ ILONA: AZ ÖRDÖG KÚTJA – VASI MENDE-MONDÁK | bérletes előadás

Az előadások időpontjai:

2013. november 4. (hétfő) 9, 10:30, 14:30

2013. november 5. (kedd) 9, 10:30, 14:30

2013. november 6. (szerda) 9, 10:30, 14:45

2013. november 7. (csütörtök) 9, 10:30, 14:30

2013. november 8. (péntek) 9, 10:30

A HÁROM KISMALAC | a Ziránó Színház vendégjátéka
Az előadás időpontja: 2013. november 10. (vasárnap) 10 óra

Helyszíne: Mesebolt Bábszínház kamaraterem (9700 Szombathely, Ady tér 5. I. em.)

4 éves kortól

Rendezte: Boráros Milada

Tervezte és készítette: Boráros Szilárd

Zenéjét szerezte: Schulteisz Gábor

Játsszák: Pfeifer Zsófia, Varga Péter

Előadásunkban a klasszikus mese jelenik meg, drótos marionett bábok játékának segítségével, üde zenei kísérettel. A három kismalacnak ezúttal is sok gondja akad a farkassal, de a mese végére felépül az
a ház, amely menedéket nyújt mindhármuknak.

Az előadás meghívását az EMMI támogatta.

A belépőjegy ára gyerekeknek és szülőknek egységesen: 950.- Ft 

Jegyek a 94/501-728-as telefonszámon (hétköznap 8-tól 16 óráig), ill. a meseboltbabszinhaz.hu-n online rendelhetők, továbbá az előadás előtt a helyszínen vásárolhatók.

SZÁSZ ILONA: AZ ÖRDÖG KÚTJA – VASI MENDE-MONDÁK | bérletes előadás
Helyszíne: MMIK színházterem (9700 Szombathely, Ady tér 5.)

4 éves kortól

Az előadások időpontjai:

2013. november 11. (hétfő) 14:30

2013. november 12. (kedd) 10:30

2013. november 13. (szerda) 9, 10:30, 14:30

2013. november 15. (péntek) 9, 10:30

VITÉZ LÁSZLÓ – AZ ELÁSOTT KINCS | Oladi Meseszínház Bérlet
Az előadás időpontja: 2013. November 12. (kedd) 9:00 és 10:45
Helyszíne: Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola rendezvényháza
4 éves kortól    

Tervező: Boráros Szilárd | Zenei összeállítás: Takács Dániel | Rendező -dramaturg: Kovács Géza

Játssza: Takács Dániel

Zenei kísérő: Lehőcz Zsuzsa/ Dénes Emőke

Szerbusztok Pajtikák!

Képzeljétek el, a nagymamucikám azt mondta: „Ide figyelj, László! Elég nagy vagy már, elég puliszkát megettél itthon, úgyhogy jobban teszed, ha elmész dolgozni, és keresel egy kis pénzt.” Én annyit, de annyit kerestem már azt a kis pénzt, de még semennyit sem találtam. Talán most itt, Szombathelyen több szerencsével járok!

Ezzel a beköszöntővel érkezett meg hozzánk, a Mesebolt Bábszínházba Vitéz László, a piros sipkás, báb szuperhős, aki képes legyőzni az ördögöket, sőt magát a Halált is. Eddig nem látott, új kalandjait hozta el nekünk. Biztosíthatunk mindenkit, ezek sem lesznek kevésbé izgalmasak, mint a már ismertek. Sőt!

A Korngut-Kemény Alapítvány engedélyével

TÁ-TI-TI báb-zene-játék óvodásoknak | matiné előadás
Az előadás időpontja: 2013. november 17. (vasárnap) 10 óra

Helyszíne: Mesebolt Bábszínház kamaraterem (9700 Szombathely, Ady tér 5. I. em.)

4 éves kortól

Rendező: H. Nagy Katalin

Alkotótársa: Rumi László

Játsszák: Dénes Emőke, Kovács Bálint, Takács Dániel

Ti-ti-tá – ritmusra dobog a szívünk

Tá-ti-ti – ritmusra vesszük a levegőt

Ti-tá-ti – pislogunk

Tá-ti-ti – ásítunk, nevetünk, alszunk

Nem figyelünk rá, természetes hogy van.

Játszani enged – tá-tá-ti-ti-tá – leng a hinta,

De önálló életre is kelhet.

Úgy viselkedik, mint a gyermek: kíváncsi, akaratos, vidám, szomorú, szófogadatlan és önzetlen, mint Ti-ti és Tá, akik a szép Melodika társai játékunkban.

A belépőjegy ára gyerekeknek és szülőknek egységesen: 950.- Ft 

Jegyek a 94/501-728-as telefonszámon (hétköznap 8-tól 16 óráig), ill. a meseboltbabszinhaz.hu-n online rendelhetők, továbbá az előadás előtt a helyszínen vásárolhatók.

A SZÁZHOLDAS PAGONY MESÉI | matiné előadás
Az előadás időpontja: 2013. november 24. (vasárnap) 10 óra

Helyszíne: Mesebolt Bábszínház kamaraterem (9700 Szombathely, Ady tér 5. I. em.)

4 éves kortól

Bábszínpadra alkalmazta: Végh Ildikó

Zene: Bakos Árpád

Tervezte és rendezte: Bartal Kiss Rita

Játssza: Dénes Emőke, Hannus Zoltán mv.

Gondolj, gondolj! Gondolkodj! Törd a fejed!

Lehet-e mézzel csapdába csalni egy elefántot? Vajon a menyétek mennyire félelmetes állatok, el tudnak-e bánni egy olyan kicsi jószággal, mint Malacka? Hogyan lehet lefogyasztani egy mindig éhes mackót vendégségben? És milyen ajándék vidíthat fel egy nagyon szomorú szamarat, akinek születésnapja van?

Ha a világ minden kérdésére nem is, de ezekre biztos választ kapsz a Százholdas pagony meséiből.

A belépőjegy ára gyerekeknek és szülőknek egységesen: 950.- Ft 

Jegyek a 94/501-728-as telefonszámon (hétköznap 8-tól 16 óráig), ill. a meseboltbabszinhaz.hu-n online rendelhetők, továbbá az előadás előtt a helyszínen vásárolhatók.

Zene-bona, szana-szét – a Honvéd Táncszínház előadása | Zenés Gyermekbérlet 2013/2014
Az előadás időpontja: 2013. november 26. (kedd) 14:30 óra

Helyszíne: Szombathely, AGORA-Művelődési és Sportház

7 éves kortól

A Zenés Gyermekbérlet 2013/2014 első előadása

Koreográfia: Ertl Péter, Horváth Zsófia, Lengyel Szabolcs, Makovinyi Tibor, Foltin Jolán

Zene: Kiss Ferenc, Lázár Zsigmond

Szerkesztő-rendező:Foltin Jolán és Novák Eszter

Művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán

A mai kisgyermekek mindennapjaiban egyszerre megférnek a hagyományos gyermekdalok és játékok, a számítógépes nyelvezet, régi mesék és új történetek, csuhé baba és kindertojás, a körülöttük lévő világ modern elemei. Ezt az új összhangot keressük mai költők gyermekszemüveggel írt, friss verseivel, ritmusjátékokkal, sok-sok zenével és tánccal.

Fecske Csaba, Kiss Anna, Kiss Benedek, Kiss Dénes, Kukorelly Endre, Oravecz Imre, Tóth Krisztina egyéni látásmóddal közelednek a mai gyermekek lelkéhez. Egyre eszesebb fiaink és lányaink életét a költészet és a zene gazdaggá és teljessé teheti.

Az előadás meghívását az NKA, a fellépő együttest az EMMI támogatta.

A belépőjegy ára gyerekeknek és szülőknek egységesen: 950.- Ft 

Jegyek a 94/501-728-as telefonszámon (hétköznap 8-tól 16 óráig), ill. a meseboltbabszinhaz.hu-n online rendelhetők, továbbá az előadás előtt a helyszínen vásárolhatók.

V I D É K I  E L Ő A D Á S A I N K

VITÉZ LÁSZLÓ – AZ ELÁSOTT KINCS | Jánosháza
Az előadás időpontja: 2013. November 4. (hétfő) 10:00
Helyszíne: Jánosháza, Művelődési Ház
4 éves kortól    

Tervező: Boráros Szilárd | Zenei összeállítás: Takács Dániel | Rendező -dramaturg: Kovács Géza

Játssza: Takács Dániel

Zenei kísérő: Lehőcz Zsuzsa/ Dénes Emőke

Szerbusztok Pajtikák!

Képzeljétek el, a nagymamucikám azt mondta: „Ide figyelj, László! Elég nagy vagy már, elég puliszkát megettél itthon, úgyhogy jobban teszed, ha elmész dolgozni, és keresel egy kis pénzt.” Én annyit, de annyit kerestem már azt a kis pénzt, de még semennyit sem találtam. Talán most itt, Szombathelyen több szerencsével járok!

Ezzel a beköszöntővel érkezett meg hozzánk, a Mesebolt Bábszínházba Vitéz László, a piros sipkás, báb szuperhős, aki képes legyőzni az ördögöket, sőt magát a Halált is. Eddig nem látott, új kalandjait hozta el nekünk. Biztosíthatunk mindenkit, ezek sem lesznek kevésbé izgalmasak, mint a már ismertek. Sőt!

A Korngut-Kemény Alapítvány engedélyével

VITÉZ LÁSZLÓ – AZ ELÁSOTT KINCS | Bük
Az előadás időpontja: 2013. November 5. (kedd) 15:00
Helyszíne: büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár
4 éves kortól    

Tervező: Boráros Szilárd | Zenei összeállítás: Takács Dániel | Rendező -dramaturg: Kovács Géza

Játssza: Takács Dániel

Zenei kísérő: Lehőcz Zsuzsa/ Dénes Emőke

Szerbusztok Pajtikák!

Képzeljétek el, a nagymamucikám azt mondta: „Ide figyelj, László! Elég nagy vagy már, elég puliszkát megettél itthon, úgyhogy jobban teszed, ha elmész dolgozni, és keresel egy kis pénzt.” Én annyit, de annyit kerestem már azt a kis pénzt, de még semennyit sem találtam. Talán most itt, Szombathelyen több szerencsével járok!

Ezzel a beköszöntővel érkezett meg hozzánk, a Mesebolt Bábszínházba Vitéz László, a piros sipkás, báb szuperhős, aki képes legyőzni az ördögöket, sőt magát a Halált is. Eddig nem látott, új kalandjait hozta el nekünk. Biztosíthatunk mindenkit, ezek sem lesznek kevésbé izgalmasak, mint a már ismertek. Sőt!

A Korngut-Kemény Alapítvány engedélyével

A SZÁZHOLDAS PAGONY MESÉI | Sótony
Az előadás időpontja: 2013. november 6. (szerda) 9:30

Helyszíne: Sótony, Művelődési Ház

4 éves kortól

Bábszínpadra alkalmazta: Végh Ildikó

Zene: Bakos Árpád

Tervezte és rendezte: Bartal Kiss Rita

Játssza: Dénes Emőke, Hannus Zoltán mv.

Gondolj, gondolj! Gondolkodj! Törd a fejed!

Lehet-e mézzel csapdába csalni egy elefántot? Vajon a menyétek mennyire félelmetes állatok, el tudnak-e bánni egy olyan kicsi jószággal, mint Malacka? Hogyan lehet lefogyasztani egy mindig éhes mackót vendégségben? És milyen ajándék vidíthat fel egy nagyon szomorú szamarat, akinek születésnapja van?

Ha a világ minden kérdésére nem is, de ezekre biztos választ kapsz a Százholdas pagony meséiből.

TI-TI-TÁ báb-zene-játék | Budapest
Az előadás időpontja: 2013. november 10. (vasárnap) 10:00

Helyszíne: Budapest, KMO Művelődési Ház

4 éves korig

Rendező: H. Nagy Katalin

Alkotótársa: Rumi László

Játsszák: Dénes Emőke, Kovács Bálint, Takács Dániel

Ti-ti-tá – ritmusra dobog a szívünk

Tá-ti-ti – ritmusra vesszük a levegőt

Ti-tá-ti – pislogunk

Tá-ti-ti – ásítunk, nevetünk, alszunk

Nem figyelünk rá, természetes hogy van.

Játszani enged – tá-tá-ti-ti-tá – leng a hinta,

De önálló életre is kellhet.

Úgy viselkedik, mint a gyermek: kíváncsi, akaratos, vidám, szomorú, szófogadatlan és önzetlen, mint Ti-ti és Tá, akik a szép Melodika társai játékunkban.

Galuska László Pál: Madarak voltunk | Vasvár
Az előadás időpontja: 2013. november 14. (csütörtök) 10:00 és 14:30

Helyszíne: Vasvár, Nagy Gáspár Kulturális Központ

4 éves kortól

Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida

Zene: Lázár Zsigmond

Tervező: Boráros Szilárd

Rendező: Kovács Géza

Játsszák: Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kovács Zsuzsanna, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel

Valaha madarak voltunk

Isten tenyerén lakoztunk.

Egyik ágról másra szálltunk,

Ami kellett, rátaláltunk.

Mint a göndör, fehér felleg,

Napjaink oly puhán teltek.

A halál is, mint az álom,

Úgy jött el azon a tájon.

Hol van ez a csodálatos vidék? Ahol Gergőce és Máriskó angyalt szabadít, boszorkát szomorít, ördöggel szántat, szamárcsikónak ad szárnyat. Ott, ahol kivirágzik a gyermekkor, felragyog az ifjúkor, megérik a felnőttkor, és beköszönt az öregkor tele. Ahol megszülettünk, felnőttünk, ahova mindig visszavágyunk. És persze a Mesebolt Bábszínház színpadán, ahol megnézhetik kicsik és nagyok, bárki, aki szereti a meséket.

Galuska László Pál: Madarak voltunk | Kecskemét
Az előadás időpontja: 2013. november 18. (hétfő) 18:00

Helyszíne: Kecskemét, Ciróka Bábszínház

4 éves kortól

Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida

Zene: Lázár Zsigmond

Tervező: Boráros Szilárd

Rendező: Kovács Géza

Játsszák: Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kovács Zsuzsanna, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel

Valaha madarak voltunk

Isten tenyerén lakoztunk.

Egyik ágról másra szálltunk,

Ami kellett, rátaláltunk.

Mint a göndör, fehér felleg,

Napjaink oly puhán teltek.

A halál is, mint az álom,

Úgy jött el azon a tájon.

Hol van ez a csodálatos vidék? Ahol Gergőce és Máriskó angyalt szabadít, boszorkát szomorít, ördöggel szántat, szamárcsikónak ad szárnyat. Ott, ahol kivirágzik a gyermekkor, felragyog az ifjúkor, megérik a felnőttkor, és beköszönt az öregkor tele. Ahol megszülettünk, felnőttünk, ahova mindig visszavágyunk. És persze a Mesebolt Bábszínház színpadán, ahol megnézhetik kicsik és nagyok, bárki, aki szereti a meséket.

TÁ-TI-TI báb-zene-játék óvodásoknak | Budapest
a 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle versenyprogramjában

Az előadás időpontja: 2013. november 19. (kedd) 9:00

Helyszíne: Budapest, Marczibányi Téri Művelődési Központ

4 éves kortól

Rendező: H. Nagy Katalin

Alkotótársa: Rumi László

Játsszák: Dénes Emőke, Kovács Bálint, Takács Dániel

Ti-ti-tá – ritmusra dobog a szívünk

Tá-ti-ti – ritmusra vesszük a levegőt

Ti-tá-ti – pislogunk

Tá-ti-ti – ásítunk, nevetünk, alszunk

Nem figyelünk rá, természetes hogy van.

Játszani enged – tá-tá-ti-ti-tá – leng a hinta,

De önálló életre is kelhet.

Úgy viselkedik, mint a gyermek: kíváncsi, akaratos, vidám, szomorú, szófogadatlan és önzetlen, mint Ti-ti és Tá, akik a szép Melodika társai játékunkban.

Galuska László Pál: Madarak voltunk | Budapest
a 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle versenyprogramjában

Az előadás időpontja: 2013. november 19. (kedd) 17:00

Helyszíne: Budapest, Marczibányi Téri Művelődési Központ

4 éves kortól

Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida

Zene: Lázár Zsigmond

Tervező: Boráros Szilárd

Rendező: Kovács Géza

Játsszák: Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kovács Zsuzsanna, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel

Valaha madarak voltunk

Isten tenyerén lakoztunk.

Egyik ágról másra szálltunk,

Ami kellett, rátaláltunk.

Mint a göndör, fehér felleg,

Napjaink oly puhán teltek.

A halál is, mint az álom,

Úgy jött el azon a tájon.

Hol van ez a csodálatos vidék? Ahol Gergőce és Máriskó angyalt szabadít, boszorkát szomorít, ördöggel szántat, szamárcsikónak ad szárnyat. Ott, ahol kivirágzik a gyermekkor, felragyog az ifjúkor, megérik a felnőttkor, és beköszönt az öregkor tele. Ahol megszülettünk, felnőttünk, ahova mindig visszavágyunk. És persze a Mesebolt Bábszínház színpadán, ahol megnézhetik kicsik és nagyok, bárki, aki szereti a meséket.

SZÁSZ ILONA: AZ ÖRDÖG KÚTJA – VASI MENDE-MONDÁK | Táplánszentkereszt
Az előadás időpontja: 2013. november 26. (kedd) 10 óra

Helyszíne: Táplánszentkereszt, Jókai Mór Művelődési Ház, Községi-Iskola Könyvtár és Teleház

4 éves kortól

Írta: Szász Ilona

Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida

Tervezte: Biczó-Takács Lilla

Zene: Dénes Emőke, Kiss Dávid

Videó: Kaczmarski Ágnes

Animáció: Farkas Milán

Rendezte: Kovács Géza

Játssza: Császár Erika, Kovács Zsuzsanna, Kőmíves Csongor

„Nem jó az ördögöt a falra festeni, mert megjelenik!”

Az ördögről az a hiedelem járja Pityerszebe’, hogy hajdanán Berta bábi, Erka néni nagyanyja, becsapta az ördögöt és száz esztendőre a Kuttyogóba, a szárazkútba zárta. A száz esztendő éppen letelt, amikor egy viharos éjszakán váratlan vendég érkezik a házhoz. Kerka, a városi lány, akinek autója éppen Erka kapuja előtt romlott el. Még más hihetetlen dolgok is megesnek: Erka néni megbarátkozik a laptoppal, Kerka kissé babonás lesz és tán még maga az ördög is megjelenik…

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?