Budapest, 2013. október 29., kedd (MTI) – A rendszerváltás óta nem volt annyi szegény ember Magyarországon, mint ma – közölte Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja az MTI-vel a Társadalomkutatási Intézet Zrt. (Tárki) felmérését kommentálva.

    Az intézet kedden publikált kutatási eredményei alapján tavaly a lakosság csaknem fele élt olyan háztartásban, ahol a szegénység és társadalmi kirekesztettség valamilyen formája jelen volt.

    A Fidesz nem törődik több mint négy és fél millió, a létminimum környékén élő ember sorsával, tétlenül nézi ötszázezer gyerek éhezését, növeli a munkanélküliséget és a szegénységet – olvasható az MSZP-s politikus közleményében. Hozzátette: az országnak a rendszerváltás óta először van olyan kormánya, amely nem képes csökkenteni a szegények és a gazdagok közötti jövedelmi különbséget, sőt növeli.

www.koz-hir.hu

    Kitért arra is, hogy a GfK Hungária Piackutató Intézet kutatása szerint a magyarok vásárlóereje a legrosszabbak között van Európában. Mint írta, már nemcsak a fejlett nyugati országokban élők költhetnek jóval többet, hanem a közép-európai régióban lakók is.

    Orbán Viktor igazságtalan kormányának megállítása, majd az igazságtalanságok felszámolása a baloldal történelmi felelőssége. Az MSZP ezért több igazságot, biztonságot, szabadságot és jólétet ajánl Magyarországnak – közölte a szocialista párt elnökségi tagja.

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?