Korda György 55 éve alkot, dolgozik, énekel, és minden kérésnek eleget tesz, ha a közönségről van szó.
A közönség iránti feltétlen szeretetének és alázatának is köszönhető, hogy az 1958-ban először színpadra lépett előadóművész a mai napig óriási népszerűségnek örvend mind a fiatalok, mind az idősebbek körében.

Balázs Klári és Korda György nemcsak az életben, de a színpadon is elválaszthatatlanok,természetesen a legendás pár együtt lép a színpadra az életműkoncert-turnén is.  A Korda György – Balázs Klári duót a közönség nagy megelégedésére Solymos Tóni vezetésével az Express Zenekar egészíti ki, és a Budapesti Monarchia Zenekar művészei is színpadon lesznek.

131201 korda 01

A közönség feltétlen kedvence, Korda György már alig várja a turnét:

„Budapesten már tíz éve nem volt nagy koncertünk, és a vidéki nagyvárosokba sem volt lehetőségünk nagyzenekarral fellépni, itt az ideje, hogy végre kárpótoljuk a közönséget. Az életműkoncert-turnén Magyarország szinte összes nagyvárosában elénekelhetjük majd a kedvenc slágereinket, és az olyan dalokat is, amelyeket soha nem szoktunk. Ez a turné egy valódi időutazás lesz: archív fotók, videók idézik majd a régi időket, és a színpadon személyes, régi sztorikkal is szórakoztatjuk majd a közönséget. Külön öröm számomra, hogy 1985-ben énekeltem utoljára az Expressz Együttessel – akik több, mint 20 éve nem adtak együtt koncertet -, és most Solymos Tónival az élen a vendégeim lesznek.”

KÉPGALÉRIA:

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

131201 korda 01

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?