Az Együtt-PM Szövetség módosító javaslatokat nyújt be a kormány devizahiteles törvényjavaslatához, mert az ebben a formában nem oldja meg a problémát, nem kezeli a devizahitelezés összeomlása nyomán kialakult válságot, és nem jeleníti meg a magyar polgárok érdekét.

A kormány – a Kúriának az árfolyamrésre vonatkozó egyértelmű döntését követően – csak húzza az időt: később meghozandó, külön törvényre utalja az árfolyamrés tisztességtelensége jogkövetkezményeinek levonását. Ez értelmetlen. Nincs mire várni, ez a pénz jár a magyar embereknek: amennyiben az árfolyamrés semmis, ugyanígy semmis lesz az egyoldalú kamat- és díjemelés is, ebben az esetben pedig nincs indoka annak, hogy a jogkövetkezményekről csak később döntsön a parlament.

A törvényjavaslat értelmében, az egyoldalú kamatemelés semmisségének kimondása a folyósítás kori kamat akár 25 éves befagyasztásával jár. Ez nem csupán üzletileg értelmezhetetlen, de a fogyasztók érdekét sem szolgálja, hiszen a bank forrásköltségének csökkenése esetén a pénzintézet zsebre teheti a különbözetet, nem szükséges a hitelesek számára átadnia azt. Az általunk benyújtott módosítás biztosítja a polgároknak azt a lehetőséget, hogy ebben az esetben pénzükhöz jussanak.

A törvényjavaslat álca, a kormány továbbra sem csinál semmit, felfüggeszt minden végrehajtást, a bankokkal számoltatja ki az árfolyamrés mértékét, és peres eljárásokat szabályoz, még azt sem mondja meg, hogy az árfolyamrés eltörlése után miként jár vissza a pénz a magyar embereknek. Emellett értelmetlen, és időhúzó rendelkezéseket hoz, melyek csak elodázzák a valódi problémák kezelését.

A kabinet ráadásul folytatja azt a – forintot gyengítő – gazdaságpolitikát, mely ennek a válságnak a kialakulásához vezetett, és a növekedés lehetőségeit is lerombolja. Az Együtt-PM szerint erősebb forintra, stabilabb gazdasági környezetre van szükség, a devizahiteleseknek pedig valódi megoldásokra. Ezek irányába hat mostani módosító javaslatunk is.

Budapest, 2014. június 29.

Szelényi Zsuzsanna országgyűlési képviselő, a költségvetési bizottság tagja,

az Együtt-PM Szövetség politikusa

Tetszett a tartalom?