BOKOR ISTVÁN (főszerkesztő)
Tavaly érettségiztem, Kőszegen. Magyarból nem izgultam, hiszen arra előre sokat nem is lehetett készülni. A netnyelves szövegértés sem, és a Márai kapcsolatos lassú olvasásos érvelés sem okozott nagy gondot. Matekra szinte az összes korábbi feladatsort végigcsináltam, talán ezt vártam legjobban, így nem is okozott a jó eredményem meglepetést. A legjobban a töritől féltem, itt voltak olyan témák, amikre nem sok időt szenteltünk, így ez rosszabbul sikerült. Előrehozottan érettségizem egy évvel azelőtt informatikából, szép eredménnyel. Angolból emelt szintet teljesítettem, ötösre.
Szóbelin magyarból testhezálló témákat húztam: Babitsot, valamint a retorikát. A történelem szóbelim 100%-os lett, de összességében – igaz 1 pont híján – ez a tárgy csak négyessel zárult. Informatikából szintén 100%-os lett a szóbeli feleletem. Az angol vizsga más telephelyen zajlott, így attól féltem. Pedig segítőkészek voltak a vizsgabizottság tagjai; arra voltak kíváncsik, amit tudok, nem arra, amit nem.
Írásbelin egyáltalán nem izgultam, szóbelin csak addig, amíg meg nem tudtam, milyen tételt húztam.
Azt üzenem a most érettségizőknek, hogy ne a teherre, gondoljanak, amit kénytelenek most egyedül viselni, hanem legyenek büszkék és hálásak arra a tudásra, amivel gazdagodtak a középiskolai évek során. Kellő felkészültség, atlasz, függvénytábla mellett ez mind könnyen visszaadható. 🙂
NAGY ILDIKÓ (1972)
Szombathelyen, a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban érettségiztem. Akkor még nem volt emelt szintű, ez az első, igazi megmérettetést (vagy éppen a diákélet végét) jelentő, írásbeli-szóbeli számonkérés, meg/felelési mód. Viszont szigorúan vették a négyévi tananyag elsajátítását, a határozottságot, a rátermettséget, hogy számot adjunk tudásunkról, és megfelelő formában (azaz felnőtt módra) elő is tudjuk adni azt. Persze az első lépés mindig nehéz. Így nekem is furcsa volt – mint minden érettségiző diáknak – az ünnepélyes forma, egyedül ülni a padban, ahol csak már önmagamra számíthatok…Nem csoda, ha izgultam –becsülettel bevallva. Mi is magyar írásbelivel kezdtünk. Három választható témát írt tanárunk a táblára: lehetett választani Berzsenyi Dániel munkássága, az epikusként induló Arany János lírai alkotásai és József Attila Ódája között, amit egy másik ódával kellett összehasonlítani (Radnóti Tétova ódája volt…úgy rémlik így, ennyi év távlatában…). Én a középső témát választottam, Arany Jánost. Három órát – 180 percet – kaptunk a kidolgozásra. Lehetett piszkozatban is írni és a végleges formát átmásolni, én természetesen azonnal „készre” írtam, viszonylag hamar végeztem, rendben ment minden! A „nagy megrázkódtatás” másnap, a matematika írásbelin jött! Elvégre a „magyarosoknak” köztudottan gyengéjük a „matek”… Hát ez rám hatványozottan igaz! Nem csak izgultam, FÉLTEM, de szó szerint! Kiosztották a feladatlapokat, a táblára is írtak valamit…Ott is 180 perc lehetett a határidő? Nem tudom… annyira, de annyira ideges voltam! És ennek meg is lett az eredménye!
Az első feladat ugyanis Pitagorasz tétele volt. Le kellett írni a meghatározást és a kiírt feladatot megoldani! A tételt tudtam (bemagoltam becsülettel), le is írtam, hogy a ”derékszögű háromszög befogóira emelt négyzetek területeinek összege…” és jött a képlet, ami az én feladatlapomon így virított: a+b=c! A négyzetre emelést nem jelöltem! A számítást viszont elvégeztem megfelelő módon… Csak éppen a víz folyt rólam! Nem mintha ezektől a matematika példától függött volna az életem, de a további sorsom igen! Egyetemi jelentkezési lapom már be volt adva, így számomra nem csak az érettségi vizsga ténye volt fontos, hanem annak eredménye is! Tehát tennem kellett az érdekében valamit! Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem számolni – lassan, ütemesen, megnyugtatóan – százig! Aztán folytattam a feladatok megoldását kényelmes tempóban, mondván: lesz, ami lesz…! Amikor le akartam adni, a tanárom rápillantott, majd hangosan így szólt:
-Kértem az elején, hogy figyeljenek! Mielőtt leadják, nézzék át az egészet ismét, újra! És ez magára is vonatkozik – mondta. Azzal visszaadta a teleírt lapokat!
Máig is hálás vagyok Dr. Bokor Géza tanár úrnak – aki sajnos már nincs közöttünk – ezért a humánus gesztusért! Mert a többi példát már elfeledtem rég, a szóbelin húzott tételek tartalmával együtt (a magyart és biológiát- ezen belül a pszichológiát kivéve)… De azt a jó szándékú, komoly, határozott, ugyanakkor segítőkész – a tanítványok életét tönkretenni nem akaró- emberséges tekintetet – SOHA!
FRIDA MAYER (1991)
Kaposváron, a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségiztem 1991-ben. Az egykori Kaposvári Főgimnáziumot 1948 óta nevezik Táncsics Mihály Gimnáziumnak. A Táncsicsos diákok számára “táncsicsos gimnazistának” lenni, egy jól meghatározott értékrendhez, kötelességekhez, emberséghez ragaszkodást jelentett. Tanárainktól egész életre ható útmutatást és nem utolsó sorban példákat kaptunk tudásból, tisztességből, emberségből. Egy egész életre Táncsicsos diákok lettünk, akik bárhol és bármikor büszkeséggel említik meg, hogy hova jártak, és a tanáraik nevét. Kellemes emlék, mind a mai napig a jó alma mater dákjának vallani magunkat. Soha nem kerültünk ki igazából a gimnázium falai közül, ez a lelkület, amit adott a jó öreg iskola, örökre belénk ivódott. Érettségi tárgyaink voltak: magyar irodalom- és nyelvtan, matematika, történelem, német nyelvből írásbelink és szóbelink volt. Nevelés tantárgyat fakultációs tárgyként tanultam és szabadon választottam, mert az emberi psziché, lélektan ,jellem és ennek mélységei mindig megérintették a lelkemet. Minden érző lelket, állatot, embert szerettem volna jobbá tenni, megmenteni a világnak. Az örökös gyermeki hév és lendület, aztán egy életre megmarad és szenvedély, elhivatottság az emberi jóság iránt, amit ez az iskola adott számomra. Nem volt emelt szintű érettségink és nem volt felmentésünk sem bizonyos érettségi- és más kötelező tárgyakból sem. Azért kerültünk a Táncsics Gimnáziumba, Kaposvárra, mert ízig-vérig alkalmas emberek voltunk a megmérettetésre és aztán bizonyítottuk egész életünk során is, hogy honnét indultunk. Kissé riadalmat és félelmet keltett egyedül ülni a padba, de az egészséges vizsgadrukk egyszerre szűnt meg, amikor megkaptuk az írásbeli tételt, és varázsütésre életre kelt bennünk a jó alma mater tanítása. Elmúlt minden félelem, hisz 1991-ben Magyarország egyik legelismertebb, legerősebb gimnáziumának padjaiból léptünk ki az élet kapujába. A felvételizők 95-98%-a büszkén indult felsőbb kapaszkodók, felsőbb iskolák felé, és jól vette az akadályokat. Irodalomból Juhász Gyula: Anna örök versét, és a szerelmes verseit választottam. És egyből beugrottak a verseinek sorai: “milyen volt szőkesége, nem tudom már…!Természetesen nem kellett piszkozatot használnom az íráshoz, és minden oldalát a lapomnak tele írtam, és az utolsó pillanatig élvezettel körmöltem a sorokat, és mintha tudtam volna, ez lesz az utolsó nagy megmérettetés… El kell búcsúznunk, drága iskolám! Történelemből a Rákóczi szabadságharcot húztam, aminél hirtelen kis rövidzárlat keletkezett, mivel saját forrásaimra kellett hagyatkozom, hiszen sok tantárgyból általános ismereteim voltak, mivel azt tanultam meg, mi órán elhangzott, és ami soha nem volt kötelező jellegű… A pillanatnyi feszültségen átsegítettek, kedves tanárom megnyugtató szavai: “Kedves Friderika ott vannak az asztalon a térképek, ha esetleg szükséged lenne segítségre, bár tudom, jó történelmes vagy” Na ettől kezdve már a nyugalmat árasztó kedves hangtól és emberséges tanáromtól újra önmagamra találtam! Nevelésből egyenesen brillíroztam! Német nyelvből a családot húztam, és ez volt az áhított tételem, melyben nem csalódtam. Matematika és a fizika a gimnázium erőssége volt, és jól tudtunk számolni, és később a főiskolán is jelesre vizsgáztam ilyen megfelelő alapokkal. Csupa kellemes emlék köt a gimnáziumi évekhez, érettséghez, mely olyan pillanat volt, amelyben nagyot alkothattam. Először mutathattam meg önmagamat, és büszkeséggel töltött el, hogy megütöttem a mércét, és az iskola jó hírnevét öregítettem, s “öregbítem” ma is.
