TIPP: Így telefonálhatsz fillérekért

Mobilhívás 2,2 Forintért a Reengertől. Nem flotta, VOIP.

2
hirdetés

Nem sokkal ezelőttig a feltöltőkártyások 40-50 forintos percdíjakkal telefonálhattak, azonban tavaly év végén a Vodafone levitte az árakat, és azóta fix 19 forintos percdíjakat kínál. Erre persze lépett a többi szolgáltató is, de így is 9 forintos percdíj a minimum. Pedig lenne lehetőség 2,5 forintért mobilt-, 1 forintért vezetékes számot hívni, és a külföldi számok hívása sem lenne ennél drágább.

Ehhez mindössze internetre van szükség, a megoldás pedig a VOIP, vagyis az interneten keresztül történő telefonhívás. Ez nem teljesen olyan, mint a Skype, itt csak a hívó félnek kell internet, a hívott hagyományos módon fogadhatja a hívást.

A szolgáltatás vagy számítógépről vagy mobilról működik. A mobilon tehát kell hogy legyen WiFi vagy mobilinternet, de ez már sokaknak nem akadály.

Ennyire egyszerű az internetes regisztráció a Reengerre

Nemrég figyeltem fel a Nordtelekom nevű magyar cég VOIP szolgáltatására, a Reengerre. Itt nem percdíjak, hanem 30 napos csomagok vannak:


Alap Magyarország díjcsomag:

Lebeszélhető percek: 200
Csomag ára: 500 HUF
Hívásirányok: Magyar vezetékes hálózat, magyar mobil hálózat,

Hirdetés

Alap nyugati világ díjcsomag:

Lebeszélhető percek: 125
Csomag ára: 500 HUF
Hívásirányok: EU, USA, Kanada, Ausztrália vezetékes és mobil hálózatok

EXTRA Magyarország díjcsomag:

Lebeszélhető percek: 1 000
Csomag ára: 2 200 HUF
Hívásirányok: Magyar vezetékes hálózat, magyar mobil hálózat,

EXTRA nyugati világ díjcsomag:

Lebeszélhető percek: 1 000
Csomag ára: 4 000 HUF
Hívásirányok: EU, USA, Kanada, Ausztrália vezetékes és mobil hálózatok


A Reenger egyik nagy érdekessége, hogy aki regisztrál, külön magyar telefonszámot kap, mégpedig 06/21/-es kezdetűt. Ez persze csak akkor lehet zavaró, ha olyat hívunk, aki nem vár tőlünk hívást, hiszen valljuk be, ez az előhívószám elég ismeretlen, így nem biztos, hogy fogadják hívásunkat. Érdemes tehát előbb tájékoztatni a barátainkat, hogy mentsék el ezt a hívószámunkat is.
Hatalmas pluszpont: ezt a számot bárki helyi tarifáért hívhatja. A hívás minősége kiváló, jobb, mint hagyományos telefon esetén(!).

Ez a Zoiper androidos változata, hívásra fel!

A szolgáltatás még csak béta állapotban van, így papíron hibák előfordulhatnak, én a kéthetes teszt alatt eggyel sem találkoztam.

Érdemes most regisztrálni, hiszen ingyenes számot, és 5 percet kapunk ajándékba, így díjmentesen kipróbálhatjuk a szolgáltatást. Ha viszont nem töltjük fel egyenlegünket, számunk 90 nap után elvész.

A regisztráció egyébként nem bonyolult. Nevünket, e-mail címünket, és mobilszámunkat kell megadni, utóbbira kapjuk meg a jelszót, ezt kell megadni a külsős alkalmazásokban, vagy a felhasználói fiókunkban, ahol bankkártyával fel is tudjuk tölteni egyenlegünket. Részletes, ám könnyű beállítás Zoiperre itt.

Vonalas számot át lehet hordozni a Reengerhez.

Két hete használom a szolgáltatást, a hívottak és a hívó fél sem panaszkodott sosem a minőségre. Tiszta hang, semmi késés a hívásban, magyar cég. Engem meggyőzött.

Magyar számok hívása esetén ezidáig a Dellmont nevű külföldi vállalat volt a vezető VOIP szolgáltató. Én is szerződésben vagyok velük – a StuntCalls nevű leányszolgáltatójukat használom, erről 1,19 forint a vezetékes számok hívása. A mobiloké eddig mindössze 3,97 forintba került, pár napja emeltek, most 4,76 forint lett a percdíj. Androidos telefonról a MobileVoip alkalmazást és a Zoipert is használom. Körülbelül 20-ból 1-szer nem túl jó náluk a kapcsolat minősége, egyébként náluk sem lehet észrevenni, hogy nem hagyományos hívást kezdeményeztem. A hívások során a saját mobilszámot mutatja a hívott félnek a rendszer, emiatt itt nem kell aggódni.

Könnyen csökkenthetjük a hívásaink árát a VOIP segítségével

Tehát összességében inkább a Reengert ajánlom akkor, ha a 30 napos csomagban foglalt perceket le tudják beszélni. Szerintem ráadásul abszolút megéri egy ilyen csomag megvásárlása kisebb cégeknek, akik ügyfélszolgálatot is üzemeltetnek. Kapnak egy külön számot, és az ügyfelek hívása csak 2,5 vagy előnyösebb csomagban 2,2 forint percenként.

Rossz beidegződés a magyaroknál, hogy csak a három legnagyobb magyar mobilszolgáltatót használják mobiljukon hívásra, holott ilyen nagyszerű lehetőségek is vannak, mint a Reenger.

Csak egy kis összehasonlítás, 3500 forintos feltöltésre kivetítve:

 Forint/Perc 3500Ft-ban foglalt perc
19 Ft-os csomag (mobil és vezetékes) – hagyományos 19 184
9 Ft-os hálózaton belüli csomag (mobil) – hagyományos 9 389
StuntCalls (mobil) – VOIP 4,76 735
Reenger csomag 500 Ft-ért – VOIP 2,5 1400
Reenger csomag 2200 Ft-ért – VOIP 2,2 1591

ÁTTEKINTÉS
Hívások minősége
Regisztráció folyamata
Kezelhetőség, külső alkalmazások
Ár/Érték
Hívásfogadás, számhordozás