Ózd: több mint ezer ember megélhetése veszélyben de a Fidesz csak hallgat – MSZP

0
hirdetés

Miután kiderült, hogy az ózdi ABB-gyárat bezárja a tulajdonosa az Orbán-kormánynak azonnal lépnie kellett volna. Fel kellett volna vennie a kapcsolatot az önkormányzattal és mindent meg kellett volna tennie, hogy megnyugtassa a lakosságot, hiszen több mint ezer ember megélhetéséről van szó.

A Fidesz korábban nagyon gyorsan tudott lépni a munkavállalók érdekében, amikor a Mátrai Erőmű átvételéről volt szó, most azonban mélyen hallgat. Miért? Talán az ózdi 1200 munkahely kevesebbet ér a fideszes politikusoknak? Nem a haverok és a multik érdekeit kellene szem előtt tartania a kormánynak, hanem a dolgozókét.

 

Itt lenne az ideje, hogy a Fidesz a munkavállalókat tekintse stratégiai partnerének. Palkovics Lászlónak pénteken végre valamit mondania kell annak az 1200 embernek, akiket a gyár bezárása közvetlenül érint. A kormánynak pedig az Országgyűlésben kell válaszokat adnia arra, hogy hogyan akarja kezelni a helyzetet.   

 

Hirdetés

MSZP

 

Bővebb információ: Varga László, országgyűlési képviselő



FORRÁS: MSZP