A jövő évi költségvetés súlyos megszorító csomag az önkormányzatok és az általuk képviselt lakosság számára.

Mi, kistelepülési önkormányzati vezetők nem értünk egyet a kormány által megfogalmazott, önkormányzatokat érintő pénzügyi elvonásokkal.

 

A kistelepülések gazdaságilag kiszolgáltatottak, minden forint, amit a kormány a járvány miatti szükséges takarékosságra hivatkozva elvon tőlük, csorbítja az önkormányzatiságot és veszélyezteti az önkormányzatok működését. Pedig ezek a települések élen jártak a koronavírussal szembeni védekezésben.

 

Nem értjük, hogy miközben a kormány egyik kezével szórja a pénzt – hiszen éppen 20 milliárd forint értékben készülnek beszerezni irodabútorokat –, a másikkal ellehetetleníti, padlóra küldi a települések vezetését a gépjárműadó, teljesítményadó elvonásával, valamint az iparűzési adó helyben maradó szigorításával.

 

Kérjük a kormányt, ne hagyja magára a kistelepülési önkormányzatokat és ezeken a településeken élő embereket!

 

Baloldali Önkormányzati Közösség kistelepülési polgármesterek közössége nevében:

 

Halmi József, Győrtelek polgármestere



FORRÁS: MSZP

Tetszett a tartalom?