LMP: LMP: fel se tűnne a költségvetésben az otthonápolási díj emelése – LMP

0


Az LMP frakcióvezetője szerint olyan alacsony összegből lehetne egységesen minimálbért fizetni mindazoknak, akik otthon ápolják hozzátartozójukat, hogy az fel se tűnne a költségvetésben.

Ungár Péter keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján ismertette pártja azon módosító javaslatát a jövő évi költségvetéshez, amely szerinte enyhítene a gondoskodási válságon.

Elmondta: mindössze 45 milliárd forintot emésztene fel az, ha nemcsak a gyermekét otthon ápoló részesülne minimálbérben, hanem az is, aki más hozzátartozóját, például a szüleit gondozza.

Ezek az emberek jelenleg 66 ezer forintban részesülnek, ami nem pótolja a munkajövedelmet – mutatott rá.

Kijelentette azt is, hogy Magyarországon szerinte azért van gondoskodási válság, mert az állam nem fizeti meg eléggé a gondoskodó munkát. Emlékeztetett: ellenzékben még a Fidesz is emelte volna az otthonápolási díjat, kormányon azonban ezt már nem tartja fontosnak.

A politikus arról is beszélt, hogy az otthonápolási díj szabályai nem pontosak, számos tisztázandó kérdés merül fel azokkal kapcsolatban. Például az, hogy négyórás munka mellett igényelhető-e a juttatás.

MTI/LMP Sajtó



Forrás: LMP