Sokan közülünk készítettünk utasításokat és kritikus információkat a családunk számára arra az esetre, ha hirtelen elhaláloznánk. Daniel Stenberg esetében ez magában foglalja a Google- és GitHub-fiókjainak jelszavait is.

Ez azért van, mert ő a curl, egy nyílt forráskódú internetes átviteli motor alapítója, amelyet már több milliárdszor töltöttek le, és amelyet a számítógépes szerverekre és szerverekről történő adatátvitelre használnak.

Először 1996-ban adta ki Stenberg úr, és ma már milliók használják nap mint nap.

Fontos, hogy valaki képes legyen fenntartani a göndörséget, amikor kilép.

“Csak azt akarom, hogy minden ott legyen, hogy amikor én elmegyek, valaki át tudja venni az irányítást” – mondja Stenberg úr.

Ezzel a problémával a nyílt forráskódú szoftverek úttörői közül sokan szembesültek, akik az 1990-es években és a 2000-es évek elején átalakították a technológiai világot.

Az ő etikájuk az volt, hogy bárki hozzájárulhat egy nyílt forráskódú alkalmazás vagy operációs rendszer fejlesztéséhez – a szoftver és az alapjául szolgáló kód pedig ingyenesen használható, módosítható és terjeszthető.

A nyílt forráskódú mozgalom megtörte a nagy technológiai cégek fojtogató hatalmát, ösztönözte az innovációt, és a mai technológiai tájkép nagy részét megalapozza.

1999-ben Loris Degioanni a diplomamunkája részeként tette meg első hozzájárulásait egy nyílt forráskódú hálózatelemző eszközhöz, amelyből végül a Wireshark lett. “Az én gondom a diploma megszerzése volt” – mondja -, nem pedig az utódlás tervezése vagy a projekt hosszú távú jövője.

Közel 30 évvel később Degioanni úr ma már a Sysdig kiberbiztonsági cég technológiai igazgatója és alapítója, amely a Wireshark egyik fő támogatója.

“Közeledünk ahhoz az időhöz, amikor ezeknek a korai nyílt forráskódú projekteknek az alapítói kezdenek megöregedni” – mondja.

Elmagyarázza, hogy bár a projektek jönnek és mennek, egyesek évekig relevánsak maradnak, és az alapítók és a karbantartók általában biztosítani akarják, hogy addig éljenek, amíg van rá igény. Ez nem csak azért van így, mert időt fektettek magának a kódnak a fejlesztésébe, hanem azért is, mert közösségeket hoztak létre, mind a virtuális, mind a valós világban.

De míg a Stenberg és Degioanni úrhoz hasonlók lépéseket tehetnek annak érdekében, hogy a királyság kulcsait továbbadják, addig annak biztosítása, hogy legyen kinek továbbadni, kihívást jelenthet.

A nyílt forráskódú közösségben sokan aggódnak amiatt, hogy nincs elég fiatal fejlesztő, aki hajlandó lenne részt venni a projektekhez való hozzájárulásban vagy azok karbantartásában. Végül is ez gyakran nem fizetett munka.

Még Linus Torvalds, a nyílt forráskódú forradalmat az 1990-es évek elején elindító Linux operációs rendszer megalkotója is megjegyezte a szeptemberi Open Source Summit Europe-on, hogy “a kernel karbantartói elöregedőben vannak”.

Amanda Brock, az OpenUK, az Egyesült Királyság nyílt technológiai közösségét képviselő nonprofit szervezet vezérigazgatója szerint a fiatalabb fejlesztők talán nem értékelik a korábbi évtizedekben a zárt szoftvercégek markát.

“Van egy következő generáció, amelyik nem ugyanúgy, ugyanolyan léptékben, ugyanolyan módon és mértékben vett részt a filantróp és önkéntes közösségben.”

Vannak technológiai akadályok is, amelyekkel foglalkozni kell. Számos kulcsfontosságú nyílt forráskódú projektet eredetileg C nyelven írtak, amely egy olyan kódolási nyelv, amelyet először az 1970-es évek elején fejlesztettek ki.

Bár a C-t még mindig tanítják az egyetemeken, a kereskedelmi világban már nem használják széles körben – magyarázza Degioanni úr. “Az a tény, hogy a C a fő nyelv, megnehezíti a fiatalabb generáció bevonzását”.

Vannak módszerek ennek kiküszöbölésére. Degioanni úr szerint a Wireshark és egy másik, általa alapított projekt, a Falco is a “plug-inekre” támaszkodik, amelyek lehetővé teszik, hogy új funkciókat írjanak különböző nyelveken.

Torvalds úr áldását adta a Rust, mint Linux programozási nyelv elfogadására, ugyanakkor megjegyezte, hogy “a Rust kontra C vita bizonyos területeken szinte vallási felhangokat öltött”.

Amikor a projektek jövőbe való irányításáról van szó, a vezetőknek és a karbantartóknak lehetőségük van arra, hogy átadják az irányítást az alapítványoknak. A Cloud Native Computing Foundation például 208 projektet felügyel, több mint 250 000 közreműködővel. A Wiresharknak saját független alapítványa van, amelynek Degioanni úr az igazgatótanács tagja.

Nem mindenki támogatja az alapítványi modellt. Stenberg és munkatársai teljesen függetlenítették a curl-t. “Sokkal jobban járok anélkül, hogy a szomszédságukban lennék, és csak a saját környékemet vezetném” – mondja.

Az alapítványoknak pedig még mindig szembe kell nézniük azzal a problémával, hogy biztosítsák a friss fejlesztők folyamatos utánpótlását, hogy életben tartsák a projekteket – jegyzi meg.

Brock kisasszony szerint a nyílt forráskódú közösségnek mindenképpen meg kell fontolnia, hogyan ösztönözze a fiatalabbakat a részvételre.

Meg kell mutatni, hogy bár a közreműködés kihívást jelenthet, ugyanakkor karrierépítő is, és a fiataloknak belépési lehetőséget biztosít a már kialakult ökoszisztémákba, valamint lehetőséget ad arra, hogy finomítsák és kiemeljék technikai képességeiket.

“Ez egy módja annak, hogy segítsük a STEM tehetségek szárnyalását” – teszi hozzá Miss Brock. “Mert az emberek otthonról dolgozhatnak az Egyesült Királyságban vagy bármelyik országban.”

Degioanni derűlátóbb. Szerinte még ha a nyílt forráskód koncepciója “valószínűleg kevésbé lelkesedik” is, a szoftverek módosításának alapvető gondolata ma már adott.

És – folytatja – “egész életemben nyílt forráskóddal dolgoztam. Saját projekteket hoztam létre. Láttam, hogy emberek csatlakoztak az általam létrehozott projektekhez. Láttam, ahogy az emberek saját nyílt forráskódú projekteket indítanak.”

Végső soron, mondja, “öröm, különösen egy fiatal számára”, ha valaki szoftvert hoz létre, látja, hogy használják, és közösséget hoz létre.

“Ezt az érzést nem lehet megunni” – mondja. Még akkor sem, ha a legkorábbi nyílt forráskódú projekteket népszerűsítő úttörők igen.