Szombathely, 2013. október 27., vasárnap (MTI) – Bajomi Nagy György, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze és Kiss Zoltán, a színház világosítója kapta idén a Holdbéli csónakos-díjat, amelyet a teátrum hatodik születésnapja alkalmából rendezett gálán adtak át vasárnap.

Az elismerést a színház támogatói szenátusa alapította három évvel ezelőtt, azt évente egy színész és egy technikai dolgozó veheti át, a társulat színészeinek szavazatai alapján.

wssz1319

Bajomi Nagy György

Idén először adták át az ünnepi gálán az Opel Szentgotthárd Kft. által alapított különdíjakat, amelyeket a közönség internetes szavazatai alapján Balogh János színművész, a színház dolgozóinak szavazatai alapján pedig ugyancsak Kiss Zoltán vehette át.

wssz1315

Kiss Zoltán

A születésnapi gálaműsor közönségét azok a művészetpártoló mecénások alkották, akik székvásárlással támogatták a színházat, amit az intézmény azzal hálál meg, hogy egy réztáblán feltünteti a szék gazdájának nevét.

A műsorban a Weöres Sándor Színház művészei léptek fel, dalokkal, versekkel, vidám történetekkel szórakoztatva a közönséget.

wssz1310

Az esemény kapcsolódott Weöres Sándor születésének centenáriumához is, Balogh János például a költő A szegény kis üdülőgondnok panaszai című művéből adott elő, Kelemen Zoltán pedig Weöresnek A részeg ördög című versét mondta el.

A gálán a közönség részletet láthatott a színház tavasszal bemutatásra kerülő gyermekelőadásából, Dés László és Geszti Péter A dzsungel könyve című musicaljéből.

A műsor végén a Szombathelyi Kötélugró Klub tanította ugrókötelezni a WSSZ színészeit. Jantos Regina

KÉPGALÉRIA:

wssz1301

wssz1302

wssz1303

wssz1304

wssz1305

wssz1307

wssz1308

wssz1309

wssz1311

wssz1312

wssz1314

wssz1318

wssz1321

wssz1322

wssz1323

wssz1331

wssz1332

wssz1339

wssz1340

wssz1341

wssz1342

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?