Pénteken értékelték a szervezők az idei, a 14. Savaria Történelmi Karnevált, mely Közép-Európa legnagyobb jelmezes-historikus rendezvénye. A karneválozó városban a látogatók egy különleges időutazás részesei lehetnek, ahol a 2000 éves történelem, a művészetek, és a hagyományok találkoznak a jelenben. A történelem órán tanultak megelevenednek, sőt kézzelfoghatóvá válnak.

Mérei Tamás kuratóriumi elnök elmondta, a karnevál nem csupán egy rendezvény, hanem életérzés. A négynapos eseménysorozat költségvetése 45 millió forint, melyet a főtámogató biztosított, ehhez jött hozzá 15 millió, melyet a Nemzeti Kulturális Alap biztosított, és a Szerencsejáték ZRt. – mely új támogató – 10 millió forinttal segítette a rendezvényt.

Az elnök kiemelte a programokat, melyre a szervezők minden évben nagy hangsúlyt fektetnek, de évente újdonságokkal is várják a nagyérdeműt. Idén ez a Sörtér volt.

savaria karneval 2013 0247

Bár az eső miatt érezhetően kevesebb volt a látogató, de a szervezők most is 100 ezer fő fölé becsülték a rendezvényre látogatókat. A karnevál idén nem a nulladik nappal, hanem rögtön az elsővel nyitott, de a rekordszámú közönség szombatra érkezett.

Szommer Ildikó ismertette: 20 helyszínen 250 programmal készültek az időutazásra. 72 vendéglátó települt ki, 180 kézműves, 40 képző- és iparművész, 38 boros és pálinkás, és 18 söripari vállalkozó.

savaria karneval 2013 0483

A karneváligazgató pozitívnak értékelte a takarítást, melyet naponta 48 ember végzett el. Megjelent számos civil szervezet, például 15 kitelepüléssel a Civil Korzón, de jelen volt 80 önkéntes is. A felvonulók számát Szommer Ildikó több mint ezerre taksálta.

A Vasi Diákszolgálat 34 diákot foglalkoztatott, így ők letudhatták ezzel a rendezvénnyel a kötelező 50 óra önkéntes szolgálatot. A felvonuláson 90 diák ügyelt a biztonságunkra. A Vöröskereszt 20 fővel működött közre. A biztonsági szolgálatok is minőségi munkát végeztek a 40-50 helyszínen dolgozó embereivel, akiknek 54 polgárőr segítette a munkájukat.

savaria karneval 2013 0451

Szommer Ildikó a helyszínen kitöltött kérdőívekből kinyert statisztikákat is közölte. Ezt összesen 800-an töltötték ki – főként hölgyek. A kitöltők 60 százaléka szombathelyi. A részt vevők 67 százaléka a programok miatt látogatott ki, a többiek az atmoszféra és a szórakozás végett.

A nem szombathelyiek körében a legtöbb kilátogató a szomszédos megyékből és Budapestről érkezik – derült ki a felmérésből. Ők családdal vagy barátokkal jönnek. 87 százalék magánszervezésben érkezik – a karneváligazgató szerint ezen a csoportos utazásokkal a jövőben javítani kell.

savaria karneval 2013 1103

Kiderült az is, hogy az idejárók a vendéglátásra fejenként 4000 forintot költenek, ajándékokra ennek nagyjából a felét.

Az idejárók 61 százaléka 20-49 év közötti, és a legnagyobb közösségi oldalon 96 000-en követték az eseményeket. 22% mind a négy napon a rendezvényen volt, 30% három napon keresztül vett részt a karnevál programjain.

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?