Monor, 2014. március 11., kedd (MTI) – Kétszázötvenezer “valódi” munkahelyet, százezer forint nettó minimálbért, valamint a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor fejlesztését ígérte Mesterházy Attila, “a kormányváltó erők” miniszterelnök-jelöltje kedden Monoron egy lakossági fórumon.

    Az MSZP elnöke, a baloldali összefogás vezetője azt mondta, hogy a következő négy évben 250 ezer “valódi munkahelyet” szeretnének teremteni, mert az elmúlt években romlottak a foglalkoztatottsági mutatók a gazdaságban, csökkent az álláshelyek száma, amit a kormány kozmetikázással akar elfedni. 

    Mesterházy Atilla a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor fejlesztésével kapcsolatban kifejtette, az uniós forrásokat két módon használnák fel: úgy, hogy növeljék a kkv-k versenyképességét és a munkahelyeket meg tudják tartani. Elképzeléseik szerint bizonyos összegig automatikusan járna támogatás a kkv-knek, azokat a forrásokat pedig, amelyek a szektor fejlesztésére rendelkezésére állnak a kkv-k érdekképviseletei osztanák el. 

    A szocialista párt elnöke Orbán Viktor kormányfő egyik keddi kijelentésére – amely szerint igenis lehet életet lehelni a hátrányos helyzetű térségekbe – reagálva azt mondta: a miniszterelnök végre rájött, hogy vannak Magyarországon hátrányos helyzetű térségek. “Mi négy éve arról beszélünk, hogy nem lehet négymillió emberről lemondani” – közölte. Hozzátette: az a céljuk, hogy nettó százezer forintra emeljék a minimálbért, úgy, hogy a munkaadók bérjárulékterhei ne növekedjenek. 

    Braun Róbert, a “kormányváltó erők” országgyűlési képviselő-jelöltje a fórumon bejelentette, hogy Pogácsás Tibor, a Fidesz-KDNP jelöltje elfogadta kezdeményezését egy vitára. 

Tetszett a tartalom?