Budapest, 2014. március 11., kedd (MTI) – Az MSZP szerint hazudik a Fidesz, amikor azt állítja, hogy az emberek érezhetően jobban járnak, mint 2010 előtt, az ellenzéki párt szerint ugyanis kormányzásukkal csak a fideszes haverok és a jómódú családok jártak jól.

    Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő kedden közleményben reagált Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője által elmondottakra, aki szerint a kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően az emberek érezhetően jobban járnak, a háztartások jobban tudnak gazdálkodni, mint 2010 előtt.

    Az MSZP politikusa válaszában közölte: az alapvető fogyasztási cikkek inflációja 3 százalék körül van, sőt a nyugdíjas fogyasztói kosárban még ennél is nagyobb a drágulás. 

    Az átlagjövedelmek és az átlagos nyugdíjak vásárlóértéke érezhetően kisebb, mint 2010-ben – fűzte hozzá -, az igazságtalan egykulcsos személyi jövedelemadó, az európai rekordszintre emelt 27 százalékos áfa vagy az emberekkel megfizettetett különadó eredményeként. “A brutálisan legyengített forint pedig a devizahitelesek terheit növeli drasztikusan” – folytatta a politikus. 

    Burány Sándor szerint Hoppál Péternek sajnos csak abban van igaza, hogy a háztartások jobban tudnak gazdálkodni, mint 2010 előtt, mivel szerinte tíz jövedelemből ma nyolc kevesebbet ér, mint négy éve. 

    Közölte azt is: a Mesterházy-kormány 250 ezer új, valódi munkahelyet teremt, nettó 100 ezer forintra emeli a minimálbért, igazságosabbá és fenntarthatóbbá teszi rezsicsökkentést, valamint jelentősen csökkenti az alapvető élelmiszerek árát.

Tetszett a tartalom?