MÉSZÁROS NIKOLETT ( vendéglátói dolgozó)

A halálbüntetés kérdése, eléggé megoszlatja a köznép reakcióját. Úgy vélem, hogy mivel egyes országokban működő képes ez a büntetési forma, mint Japán, Közel- Kelet vagy az Egyesült Államok többsége, nem elhanyagolható tény.  Ez a büntetés nagyobb figyelmet követel maga után, persze ettől nem mondanám, hogy egyből a gyilkosságok vagy a drasztikusabb atrocitások száma csökkenne. Ugyanis egy pszichopata vagy egy szociopata antiszociális emberre, nem tud hatni se törvény, se bármiféle társadalmi morális berendezkedés. Viszont, vannak azon szerencsétlen esetek, amikor ártatlanul ítélnek el embereket, és ennek kiküszöbölése szinte lehetetlen. Ijesztőbb tényként tud megfogalmazódni az emberek fejében, mint annak eshetősége, hogy azon bűnözök kapják meg valós büntetésüket, akik erre rászolgáltak.  Figyelembe véve, hogy a nem szándékos halálos balesetek száma is növekszik, ezzel a büntetéssel talán elérhetőbb lenne, hogy jobban odafigyeljünk embertársainkra, nem pedig a rohanó világ ridegsége, érdektelensége sodorjon minket tovább. Mint amikor az utcán rosszul lesz, összeesik egy ember, és segítség, humánus érzékenység nélkül, gyakran “póker arccal” hűvös tekintettel haladnak el mellette a többiek..

NAGY BERTA (óvónő)

A halálbüntetéssel kapcsolatban az a véleményem, hogy nem azt kellene bevezetni, hanem a meglévő büntetéseket kellene módosítani .

Az aki életfogytiglani büntetést kap, az ne jöhessen ki mondjuk 15-. 20 év múlva! Hiszen ha kijön: éli tovább a régi életét. Semmi garancia arra, hogy ennyi idő alatt megváltozik, „megjavul”… Persze lehetnek kivételek, de az szerintem nagyon ritka.

Az, hogy az országnak az mennyibe kerül most nem kérdés… Ledolgoztatnám a bent töltött évek eltartásának az árát! Vagyis   tartsák el magukat és a rájuk vigyázókat. Biztos, hogy nem kímélném őket, de szerintem nincs jogunk senki életét elvenni!

Az, hogy ők mit csináltak az borzasztó, de  mi nem vagyunk ők.

FRIDA MAYER ( költő-író)

Nem vagyok a halálbüntetés mellett, de ellene sem. Az élet mellett állok! Azoknak a védtelen áldozatoknak és leendő áldozatoknak az élete mellett, akik halálbüntetés nélkül áldozatok lesznek a közeljövőben.

Meddig terjed a liberalizmusunk? Ha családtagjaink egyikét erőszakolja meg egy bűnöző vagy öli meg szeretett kedvesünket, akkor is embertelen a megítélése  a halálbüntetésnek? Ha saját bőrünkön érezzük, a saját családunkban az örök hiányát egy családtagnak, aki erőszakos halált hal, felejthetünk-e? Lehetséges azokra kellene bízni a döntést, akik átélték ezt a “dilemmát”. Vannak olyan országok, ahol azoknak joga eldönteni a gyilkosok sorsát, akik családtagjaikat elvesztették! Márpedig ki érezhetné jobban át a veszteséget, mint aki “elvesztette” az életbe vetett hitét, az életkedvét az élni akarását, akitől elveszik az élete értelmét, a “szeme fényét”.

Az áldozatok mindig arccal szerepelnek a képernyőkön és megszégyenült, megerőszakolt szituációba, helyzetbe, emberhez nem méltó kiszolgáltatottságukban nyilvánosságot kapnak, míg az igazi bűnösök meleg cellát,  élelmet, oktatást az adófizetők pénzén!!! Amikor valaki a halálbüntetés igazságtalansága mellett szól, akkor gondolja végig az összetört életek és lelkek “igazságát” és életükben mi adhatja vissza az elvesztett szerettüket? Arányban van-e a büntetés a “vesztességgel”! Talán könnyíti a helyzetet, ha nem csak jogi csatározásnak, törvények harcának fogjuk fel, de emberi ügyeknek ezeket a kérdéseket.Amikor emberként kezeljük a bűnösöket, akkor kezeljük “emberként” az áldozatokat is!!!

A bíróságoknak az ártatlanság védelme a törvényi kötelezettségük. Erre a sok I-re már csak az teszi fel a valódi pontot, hogy az EU is vétózza a halálbüntetést, mert nem egy újabb élet kioltásában látja megoldást, hanem a bűnért való bűnhődésben,  az ok-okozat függvényében és a probléma célratörő, humánus megoldásában, kezelésében!