The Color Run 2014 – Színesen futottak – (GALÉRIA)

0

A bolygó legvidámabb 5 kilométere – így jellemezték a szervezők a Color Run-t. Az idén másodszor rendezték meg az eseményt Budapesten, a Vároligetben. A színes futókat minden kilométeren színes porral borították be. Hazánkban tavaly, világszerte 2012-ben indult a rendezvénysorozat.

Az eseményen több híresség is tiszteletét tette, itt volt többek között Weisz Fanni és Rubint Réka. A fitneszguru egy kis bemelegítés után teljesítette is a távot, majd fogadta a későbben célba érkezőket.

the_color_run_140622_BI65

A több száz résztvevőt a futás előtt zumbával melegítették be, ezután az ügyesebbek kisebb ajándékokkal is gazdagodhattak.

A részvevők közül a legtöbben azt mondták, hogy itt egyáltalán nem a futás, hanem a vidámság a fontos.

Kökény Edit: „Jó az idő, remek a szervezés. Kicsit sok volt az 5km az unokámmal, de végigvittük. A program nagyon jó, mert az olyanokat, mint engem idevonzott, mert egyébként futóversenyre nem megyek. De ez így tök jó, hogy ilyen színes. Jópofa dolog.”

„Nagyon jó volt, annyira jól éreztem magam! Hihetetlen volt, jó volt!”

Pató Imre: „Nagyon jó volt, hihetetlenül jó volt! Egyik legjobb öt kilométeres futás. Jó idő, jó barátok, jó hangulat.”

Szárnyel Gergely: „Úgy látom, hogy a hangulat fergeteges, és a színek pedig parádésak: mindenfajta szín van.”

Borsos Péter: „A tavalyin is itt voltam, akkor nem futottam a Color Run-on, de a Vivicittán futottam.”

A The Color Run 2014-en azt is megtudtuk, hogy a jövőben biztosan lesz folytatása a sikeres rendezvénynek.

GALÉRIA:

Tetszett a tartalom?