LMP: Az Orbán-kormány történelmi bűne az oktatás szétverése – LMP

0
hirdetés


Megjelentek a 2018-as PISA-felmérés eredményei, amelyből kiderül, hogy a magyar diákok továbbra is az OECD-átlag alatt teljesítenek. Az LMP határozott meggyőződése, hogy az Orbán-kormány történelmi bűne az oktatási rendszer szétverése.

Az LMP szerint az egyik legnagyobb probléma a pedagógushiány, ugyanis sok iskolában egyszerűen nem lesz elég tanár. Ezen csak úgy lehetne változtatni, ha ismét vonzóvá tennék a pedagóguspályát. Ehhez vissza kell adni a tanárok szakmai autonómiáját és megfelelő béreket kell fizetni nekik. Óriási bűne továbbá a kormánynak, hogy a Nemzeti Alaptanterv kialakításánál kihagyták a szakmai szervezeteket, pedig teljesen egyértelmű, hogy a most tervezettnél nagyobb változtatásokra lenne szükség azért, hogy csökkenjen a diákok leterheltsége.

Az LMP továbbá határozottan ellenzi a jó minőségű tankönyveket kínáló szereplők kiszorítását is. Az államosított tankönyvkiadók tankönyveivel kapcsolatban nem csupán az a gond, hogy több helyen kínos hibákat tartalmaznak: a fő probléma a kiadványok általánosan rossz minőségével van. A diákok és pedagógusok sokfélék. Sokféle igény van, sokféle pedagógiai módszer lehet hatékony. A köznevelési törvény módosításai viszont ezzel nem foglalkoznak, súlyosan alaptörvénysértő rendelkezéseket tartalmaznak, ezért az ellenzéki frakciók együttesen az Alkotmánybírósághoz is fordultak.

A korábbi PISA-felmérések azt is kimutatták, hogy nálunk határozza meg a legjobban az elért pontszámot a diák családi helyzete, és a harmadik legnagyobb különbség van nálunk a gyengén és jól teljesítő iskolák között. Ahhoz, hogy mindenki egyenlő esélyeket kapjon, oda kell célzottan a legtöbb forrást csoportosítni, ahol arra a legnagyobb szükség van.

Hirdetés

Egyenlő, igazságos, 21. századi, szabad és demokratikus oktatási rendszert kell teremtenünk!



Forrás: LMP