Csütörtökön tizedik alkalommal nyitja meg kapuit Zamárdiban a STRAND Fesztivál, amely minden eddiginél teljesebb kínálattal zárja a Balatoni nyarat. Világsztárok és a legnagyobb magyarok, podcast fesztivál, élő legendák, Halott Pénz fesztiválnap és rengeteg játék mellett a Balaton legnagyobb tűzijátéka is itt lesz látható. Tíznél is több színpadon és programhelyszínen négy nap alatt közel kétszáz program várja a STRAND vendégeit a MOL Nagyon Balaton egyik legnagyobb eseményén. Jegyek elővételben és a helyszínen is kaphatók.

 Összeszedtük a 10 legfontosabb tudnivalót az idei STRANDról.

4. #4 Az első Podcast Fesztivál

Első alkalommal, a Telekommal közösen rendeznek Podcast Fesztivált Magyarországon, ahol összegyűlnek a hazai podcast szcéna legjobbjai részvételével, melynek a STRAND Fesztivál ad otthont. A helyszínen felállított látványstúdióban a fesztiválozó közönség élőben, a podcastok lelkes hallgatói pedig online, vagy utólag lehetnek részesei az élménynek. A Podcast Fesztivál felvezetőjeként augusztus 17-én már együtt hangolódhatunk a STRANDra, ugyanis a Márkó és Barna vezette  Sikídeg egy különkiadással készül a nulladik napra. Azok, akik pedig személyesen hallgatnák a Podcast Fesztivál vendégeit minden nap 14 és 19 óra között megtehetik majd a Telekom Kraft Kertben. After Sajó Dáviddal, Concorde Podcast, Dob + Basszus – Csorba Lócival és Lévai Balázzsal, IstenEst – Istenes Bencével, Magenta Podcast, Szavakon túl – Kadarkai Endrével, Sunday Brunch – Puskás-Dallos Bogival, TRIÓ! Abosi Barnival, Henry Kettnerrel és Török Ábellel és Sávlekötő – Lil Frakkal várja majd a podcast kedvelőket